Itthon

Bajban vannak Fegyőrék

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy a Momentum Mozgalom haldoklása látványos szakaszába lépett – írta meg szombaton a Magyar Nemzet. A portál szerint az ellenzéki pártnak komoly nehézséget jelenthet az EP-választáson induláshoz szükséges húszezer aláírás összegyűjtése. A lap ezt azzal kapcsolatban írta, hogy az ellenzéki párt emailben fordult a támogatóihoz, amelyben a következőket írták:

„Mivel a Fidesz egy napra rakta a két választást, az ajánlásgyűjtés a szokottnál nehezebb, mert több tízezer aláírást kell kérnünk, ráadásul többféle ívre is. Ezért fontos, hogy te is támogass minket egy ajánlással”.

A lap szerint habár a Momentum a kormánypártokat okolja a nehézségekért, úgy tűnik Magyar Péter Tisza Pártja lényegében elszipkázta a szavazóikat és aktivistáikat.

A Magyar Nemzet azt is megjegyezte, hogy nemrég Márki-Zay Péter arról számolt be, hogy a Mindenki Magyarországa Néppárt és a Tisza Párt aktivistái közösen támogatják egymás jelöltjeit, hogy így nagyobb esélyük legyen a kellő számú aláírás összegyűjtésére.

A Magyar Nemzet egy olyan felvételt is megosztott, amely komoly kérdéseket is felvet a Tisza Párt által gyűjtött aláírásokkal kapcsolatban, ugyanis ahogy írták: A párt egyik aktivistája a Jobbik – Konzervatívok pultjánál tölti ki az ajánlóíveket Kiskunhalason. A párt EP-listavezetőjének, Róna Péternek az arcképével díszített pulton a hölgy az előtte levő papírokat tölti ki.

Hirdetés

 

vadhajtasok

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!