Kultúra

Balhét csaptak Gáspárék a balesetük után a kórházban

Hirdetés

Mint ismeretes súlyos karambolt szenvedett Gáspár Győző és családja.

A család hazafelé tartott Nógrádmegyerbe, amikor egy huszonhat éves nő, menetiránnyal szemben felhajtott az útra. Bea vezette az autót, és időben kapcsolt, majd sávot váltott, ezzel elkerülve az ütközést.

– Csöndben mentünk, és nem vitatkoztunk, ahogy általában szoktunk. Én ebben a balesetben nem érzem magam hibásnak. Virággal pont a ruhájáról beszélgettünk, amikor észrevettem, hogy velem szembe hajtanak – mesélte megtörve élő videójában Gáspár Bea.

A Gáspár család elmondásuk szerint sokkos állapotban van a balesetük óta.

A rémület fogott el minket. Aludni sem tudtam egész éjjel, annyira megviseltek a történtek – mesélte megrázó élményét a Borsnak Gáspár Győző.

Hirdetés

– Éppen hazafelé tartottunk, és lehajtottunk Salgótarján felé, amikor szembe jött velünk egy nő. Bea vezetett, én az anyós­ülésen ültem, hátul Virág – folytatta az esemény felelevenítését Győző, aki azt mondta, nem fér a fejébe, hogy lehetnek ilyen felelőtlenek az emberek mostanában.

– Sajnos nem egy ilyen esetet hallottam az elmúlt napokban, pontosabban hetekben, hogy szembe hajtanak fel az autópályára. Ha valakinek valamilyen mélypontja van az életében, akkor mérlegeljen, és ne tegye mások életét is kockára – mondta a Borsnak felháborodva Gáspár Győző.

Szülei szerint kisebbik lányukat, Virágot viselte meg a legjobban a baleset.

Azt mondta, nem kell neki a jogosítvány, ezek után ő nem ül autóba – mesélte Bea élő adásban.

A baleset helyszínéről a sé­rülteket azonnal a salgótarjáni kórházba szállították, de szerencsére kisebb sérülésekkel megúszták a balesetet Győ­zőék. Bea az ujját fájlalta, ami szerdára be is kékült, Virág előreesett, és a fejét, az arcát és térdét ütötte meg, Győző pedig a hasát fájlalta. A kivizsgálások után hazaengedték a famíliát, azonban a másik sofőrt még most is a kórházban tartják.

Hirdetés

Szeles Péter, a Nógrád Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője elárulta, hogy a fiatal nőt feszítővágó segítségével szabadították ki autójából a tűzoltók.

De a Suzuki sofőrjének nemcsak a sérüléseivel kellett foglalkoznia, a Bors úgy tudja, hogy a híres család haragja is rászakadt. Nekik ugyanis meggyőződésük, hogy a nő direkt hajtott szembe a forgalommal.

A Bors cikke szerint Bea asszony és lánya, Virág szerda délután bement a kórházba, hogy számon kérje a lányt, amiért az majdnem elvette az életüket. Bejutottak a lány szobájába is, ahol kiabálni kezdtek, de az ápolók és a nő egy rokona épp a kórteremben tartózkodott.

Állítólag Gáspárék elég vehemensek és hangosak voltak, ordítottak, így megkérték őket, hagyják el a kórtermet. Azóta sokkal szigorúbban őrzi a kórház személyzete a balesetet szenvedett nőt, akinek erős fájdalmai vannak, és alaposan felzaklatták a történtek.

Később az is kiderült, hogy a huszonhat éves nő sem a rendőröknek, sem a mentőknek nem mondta, hogy öngyilkos akart volna lenni. Ő azt állítja, a közelmúltban befejeződött útfelújítások miatt nem tudta, hogy hol van a sávja, és rosszul hajtott fel az útra.

Hirdetés
Hirdetés

A rendőrség hivatalos közleményéből pedig csak ennyi derült ki: jelenleg tisztázatlan körülmények között kedd éjszaka egy huszonhat éves nő közlekedett személygépkocsival a 21-es főúton, Salgótarján irányából Hatvan felé, amikor át­tért a menetirány szerinti bal oldali sávba és a tari elágazó közelében összeütközött egy ott közlekedő másik személygépkocsival.

Forrás: bors

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!