Kultúra

Gyűrűzik a botrány: Puzsér megint nekiment Majkának

Hirdetés

Puzsér Róbert néhány napja már beleszállt Majkába a Curtis-botrány kapcsán. Most újra beszólt neki.

Puzsér Róbert a közönség miatti aggódásának adott hangot legújabb bejegyzésében – persze nem is kell nagyon a sorok közt olvasni ahhoz, hogy kiderüljön, valószínűleg nem olyan őszinte ez az aggodalom.

Már egy nappal azután megnyilvánult a Majka-Curtis botrány kapcsán, hogy az egyáltalán kipattant, most újra ezért szállt bele a rapperbe. Szerinte ugyanis Majka csupán hazudta azt, hogy kétségbe lenne esve Curtis állapota miatt.

„Majka azt hazudja, hogy kétségbe van esve – hisz már mindent megpróbált. Ő csak tudja, hogy mindent, ugyanis titokban addikciós szakpszichiáterré képezte magát. Csakhogy öt év kegyetlen küzdelmében – melynek során elnézte, hogy Curtis a csaját ütlegeli, meg hogy bekokainozva balesetet okoz – szegény Majka megfáradt. És egy fáradt Majka mit tehet? Leemel egy szakkönyvet? Elmegy szakemberhez, és kikéri a tanácsát? Vagy egyszerűen csak arra jut, hogy ez nem az ő dolga, és szakít Curtissel?

Még csak az kéne – hisz ott vannak a csodálatos emberek! Elmondja nekik, hiszen ők olyan sokan vannak, olyan okosak, és olyan nagy tapasztalatuk van a függőbetegek kezelésében – majd velük közösen meggyógyítja Curtist. Közben pedig élvezi a valóságshow minden pillanatát” – olvasható a bejegyzésében.

Hirdetés

Majka papa új valóságshow-élményt adott a magyaroknak. Az ellenállhatatlan innováció: gyógyíts kukkolva! Az ózdi hős…

Posted by Puzsér Róbert on Friday, August 31, 2018

Forrás: blikk

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!