Itthon

Balliberális belháború – a DK és a Momentum cirkuszol

Hirdetés

Hiába nyerte meg az ellenzéki fővárosi előválasztást Karácsony Gergely, az EP-választási eredmények alapján a DK és a Momentum továbbra is megkérdőjelezi a szocialisták elsőségét a budapesti ellenzéki összefogásban. Ráadásul az eredményhirdetés óta egyre több a felbomlott kerületi megállapodás, ami azt mutatja, hogy Karácsony főpolgármester-jelölését és a közös indulásokat komolyan veszélyezteti a DK és a Momentum megnőtt politikai étvágya a pozíciókra- írja a Magyar Hírlap.

A legfrissebb hírek szerint Ferencváros után a Momentum már Zuglóban is előválasztással bonyolítaná az ellenzéki polgármester-jelölt kiválasztását. Pesterzsébeten a Fidesz támogatásával futhat be Szabados Ákos, aki huszonegy éve vezeti a városrészt, amelyből tizenhét évet az MSZP színeiben, az utóbbi négyet pedig független polgármesterként töltött.

Eközben Csepelen a balliberális belháború kitörése miatt már teljesen lehetetlennek tűnik bármilyen közös ellenzéki jelölt megnevezése. A helyi ballib együttműködést végleg megmérgező ellentét utolsó lépéseként ugyanis a patkányozó szocialista Bangóné Borbély Ildikó, valamint az összes többi kerületi ellenzéki párt most már egymást meghazudtolva, kölcsönösen egymást vádolja az eddigi közös ellenzéki jelölt, Takács Mónika potenciális induló visszahívása miatt.

Az ellenzéki pártok most „A csepeli ellenzék tételes helyreigazítása Bangóné valótlan állításai kapcsán” címmel adtak ki közös tiltakozó közleményt. A Takács Mónika helyett Erdősi Évát jelölő MSZP-nek ez alapján viszont nem sok esélye van saját választottját közös ellenzéki indulóként elfogadtatni, pedig a pártok közötti megállapodás alapján a szocialistáké lenne a polgármester-jelölt állítás joga Csepelen. A kerületekben napról napra egyre jobban széteső ellenzéki összefogást a meglevő pártérdek-ellentétek mellett ugyanakkor még az LMP-nek az összefogáshoz való bizonytalan viszonyulása is veszélyezteti. Július 6-án lesz ugyanis az LMP tisztújító kongresszusa, amelyen a személyi döntések mellett eldől majd az is, hogy a párt részt vesz-e, és ha igen, akkor hogyan, milyen feltételek mellett az önkormányzati választásokra tervezett közös összefogásában.

A hétvégén tehát eldőlhet, hogy az LMP önmagát felszámolva elfogadja-e az ellenzéki összefogás kerületenkénti egy képviselőjelöltre vonatkozó, számára kissé megalázó ajánlatát, vagy alternatív ellenzéki erőként méretteti meg magát az őszi választáson.

Hirdetés

A tisztújítón pont kerülhet a női társelnök megválasztásának kérdésére is, hiszen ahogy korábban lapunk is megírta, jelenleg nincs érvényes jelölt a pozícióra, így a poszt legalább július 6-ig, de lehet, hogy végleg  betöltetlen marad.

Forrás

Kép: 24.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!