Itthon

Balog Zoltán állhat Novák Katalin bukása mögött

Hirdetés

Novák Katalin nyilvánosan nem osztott meg részleteket a lemondásához vezető kegyelmi döntésről, fideszes és kormányzati körökből kiszivárgott információk alapján elkezdett tisztázódni a kép, -írja a Telex.

A Direkt36-nak és a Telexnek több egymástól független kormányzati, illetve az államfői hivatalhoz közel álló forrás azt állította, hogy a kegyelmi ügyben fontos szerepet játszott Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház vezetője, korábbi miniszter, Novák Katalin tanácsadója és régi mentora.

Az Orbán-kormány egy volt magas rangú tisztviselője azt mondta, hogy Novák Katalin környezetéből úgy értesült, hogy Balog volt az, aki arra biztatta a köztársasági elnököt, hogy K. Endrének kegyelmet adjon. Egy Novákhoz régóta közel álló forrás megerősítette ezt, hozzátéve, hogy amikor a botrány kitört és mind Novák munkatársai, mind Orbán Viktor csapata magyarázatot kért Balogtól, akkor ő azzal védekezett, hogy ez nem az ő személyes döntése volt, hanem a református egyház vezetésében többen szerették volna elérni, hogy a családilag jó református kapcsolatokkal rendelkező K. Endre kegyelmet kapjon.

Egy jó kormányzati kapcsolatokkal bíró ellenzéki politikusnak szintén azzal magyarázták a kegyelmi döntést mind a Fidesz-frakcióból, mind Novák stábjából, hogy „politikailag egyértelműen Balog nyomulása volt a kegyelem mögött”. A politikusnak Novák környezetéből már régóta arra panaszkodtak, hogy „Balog bejárt a Sándor-palotába intézkedni”, és „mindenben kavart”. A források részleteket nem mondtak arról, hogy Balog konkrétan milyen lépéseket tett a kegyelem megadása érdekében.

Hivatalosan Balog a köztársasági elnök tanácsadó testületének a tagja, ám több, a Novák–Balog-kapcsolatot ismerő forrás szerint a református püspöknek a formális pozícióját messze meghaladó befolyása volt Novák Katalin döntéseire. Novák egy volt munkatársa, aki személyesen is jó viszonyt ápolt vele, úgy fogalmazott: „Kata neki bármit megtesz.”

Hirdetés

Hivatalos Facebook-oldalán Balog csütörtökön, két nappal Novák Katalin lemondása előtt, a botrány csúcsán a következő posztot osztotta meg: „Visszavonulni néhány hétre imádkozni, gondolkodni, olvasni és írni Isten csendjében. Micsoda ajándék!” A kiszivárgott információk szerint Novák környezetében többen is sérelmezték, hogy Balog épp a botrány elhatalmasodásakor tette meg ezt a lépést.

Balog Zoltánról és Novák Katalinról számos forrás – volt kormányzati tisztviselők, a református egyházat ismerő források, illetve Novák Katalin személyes ismerősei – egybehangzóan azt állították, hogy régóta rendkívül szoros személyes kapcsolatban állnak.

A nála húsz évvel fiatalabb Novákot Balog vette maga mellé és egyengette politikai pályáját, 2012-től miniszter-kabinetfőnökként, majd miniszter-államtitkárként pedig formálisan is szoros kapcsolatban álltak hosszú éveken keresztül. Balog ugyan kikerült a kormányból 2018-ban, de továbbra is közel maradt Novákhoz, 2022-es elnökké választása után pedig a tanácsadói testületének meghatározó tagja lett.

Varga Judit nem akarta

Szivárogtak ki információk a történtekbe szintén belebukott Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter szerepéről is.

Hirdetés

A történteket Novák oldaláról ismerő kormányzati forrás szerint igaz, amit a Mi Hazánk-közeli Magyar Jelen írt meg először, miszerint Varga Judit akkori igazságügyi miniszter anélkül továbbította K. Endre kegyelmi kérvényét Nováknak, hogy azt támogatásra javasolta volna.

Varga környezetéből többen is megerősítették, hogy az akkori igazságügyi miniszter valóban nem támogatta a kegyelmet.

Csakhogy Novák – a kiszivárgott információk szerint Balog lobbizásának hatására – azt mégis aláírta. A kormányzati forrás szerint ezt követően Varga úgy érezhette, nem mehet szembe a köztársasági elnöki döntéssel, azonban „hibát követett el” azzal, hogy nem kért miniszterelnöki engedélyt és nem tájékoztatta Orbán Viktort. A forrás szerint Varga ezt jóhiszeműen tette, mert azt gondolta „fölötte eldőlt a kérdés, és csak formális az ő szerepe”.

Egy Vargához közel álló forrás szerint az államfő környezetében valószínűleg arra számítottak, hogy ez az ügy nem kerül nyilvánosságra, a kegyelmi ügyek ugyanis anonimak. Csakhogy itt az történt, hogy K. Endre ügye harmadfokra került a Kúrián. Tavaly szeptemberben aztán a Bírósági Határozatok Tárában megjelent, hogy K. Endre ügyében Novák 2023. április 27. napján kegyelmet gyakorolt.

Balog Zoltán az államfő lemondása után Facebookján megosztotta a „Kiállok Novák Katalin mellett” nevű Facebook-oldal bejegyzését, mely többek közt így méltatja Novákot: „Azon kevesek közé tartozik, akik hibájukért vállalják a felelősséget.”

Hirdetés
Hirdetés

Telex

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!