Itthon

Bangóné nem újraszámolást, új választás kiírását követeli

Hirdetés

Bangóné Borbély Ildikó szerint annyira egyértelmű, hogy elcsalta a választást a helyi Fidesz, hogy az újraszámlálással sem elégedne meg – írja az Azonnali.

Bár Csepelen a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, Borbély Szilárd elég simának tűnő eredménnyel verte az ellenzéki összefogástól induló Erdősi Évát a vasárnapi önkormányzati választásokon, az MSZP parlementi képviselője, Bangóné Borbély Ildikó tájékoztatása szerint az ellenzék megtámadta az eredményt, és nem is újraszámlálást, hanem egyenesen egy újra kiírt választást szeretnének elérni a XXI. kerületben – számol be az Azonnali.hu.

„Attól függetlenül szeretnénk újraválasztást, hogy több helyet mi nyertünk meg, és polgármester-választást is szeretnénk. Annyi csalásra utaló jel volt, hogy muszáj megtenni. Ott volt az idősek otthonában látott eset is, ahol demens és mozgásképtelen betegeket szavaztattak mozgóurnával, nekik ott mondták el, kire kell szavazni. De szerepelt a nyilvántartásban 2013 óta halott ember is, egy nénihez pedig úgy vittek ki mozgóurnát, hogy ő sehol nem is kért ilyet. Visszaéltek a nevével és az adataival, meghamisították a nevét, ezt pedig egy fideszes jelölt felesége vitte be” – sorolta az okokat az Azonnalinak Bangóné Borbély Ildikó.

A politikus szerint már a szavazókörökben tett eskütétel is gyanús: „Felfoghatatlan nekem, hogy a szavazókörök fideszes delegáltjai hétfőn tettek esküt, az ellenzékiek pedig kedden. Miért kellett szétválasztani? Mi volt az, amit hétfőn nem hallhattunk?”

Bangóné szerint a számok is azt bizonyítják, hogy itt valami törvénytelenség történt, mivel 1620 érvénytelen szavazat volt a kerületben, ez pedig az összes leadott szavazat hat százaléka, ráadásul minden választókerületben száz felett volt az elrontott lapok száma úgy, hogy sokan pont csak az egyéni jelöltekre nem tudtak helyesen ikszelni, a polgármesterekre viszont sikerült.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!