Kultúra

Bankszámlások figyelem – nagy változás jön

Hirdetés

Akár elindul az azonnali utalás, akár nem, a bankok már most közzétettek rengeteg új kondíciós listát és üzletszabályzatot, amely tartalmazza a változásokat. Díjemelés nem lesz, de csökkenni sem fognak a tarifák, hiába kérte az MNB.

Bár az azonnali fizetés bevezetése csúszhat, a bankok a július 1-jei indulásra készülnek a honlapjaikra kitett általános szerződési feltételek és hirdetmények alapján. A hitelintézeteknek 60 nappal a hatályba lépés előtt kell közzétenniük a megváltozott feltételeket, és ezt a több hitelintézet meg is tette már május elején. Vannak olyan bankok is, amelyek még várnak ezzel, például a Budapest Bank vagy az MKB.

Az is lehet persze, hogy elhamarkodott az igyekezet, hiszen egyre valószínűbb, hogy az azonnali fizetés éles indulása csúszik majd. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hatályos rendelete alapján ugyan még július 1-je a start napja, de a bankok és a jegybank május 31-én könnyen lehet, hogy más dátumban állapodnak meg. Az nem titok, hogy az OTP hosszabb tesztidőszakot javasolna, és nem lenne meglepő, ha ezt a Magyar Bankszövetség is támogatná. Az MNB pedig – Matolcsy György egyik parlamenti válasza alapján – szintén nem zárkózik el halasztástól, ha a bankok nem tudnak kellőképpen felkészülni.

Az azonnali fizetés lényege, hogy a 10 millió forint alatti tételeket éjjel-nappal, a hétvégén és ünnepnapokon is át lehet majd utalni pénzt egy másik számlára. Ezek a tranzakciók 5 másodperc alatt végbemennek, és további könnyítés, hogy másodlagos azonosítók alapján is lehet majd pénzt küldeni. Nem kell majd a bankszámlaszámot ismerni, elég lehet egy telefonszám vagy e-mail cím is, esetleg adószám vagy adóazonosító.

A gyorsaság díjemeléssel nem jár majd, a közzétett kondíciós listák alapján maradnak a tarifák. Az azonnali utalások pedig pontosan ugyanannyiba fognak kerülni, mint a normál tranzakciók. Ez nem meglepő, az MNB aligha nézte volna el, ha a fejlesztés tetemes költségét azon nyomban át is hárítják a kliensekre a hitelintézetek. Sőt, az MNB árcsökkentést várt volna el a bankoktól, ennek egy egész tanulmánysorozatot szentelt, amelyben szó volt arról, hogy a magyarországi számlavezetés európai viszonylatban drága, és csomag alapú számlákra lenne szükség. Ezek a számlák egy fix díjért korlátlan számú tranzakciót biztosítanának.

Hirdetés

Mivel azonban a tranzakciós illetéket a családtámogatási programra és az állampapírok kamatadó-mentességére hivatkozva végül mégsem csökkentette a kormány, új csomag alapú számlacsomagok nem indulnak a második félévben. Az MNB tanácsát sem fogadták el a hitelintézetek, hogy térjenek önként jobb belátásra, és tegyék ingyenessé a tranzakciókat korlátlan mennyiségben az azonnali fizetés indulására. Az MNB szerint a jó szándékot a kormány is értékelné, és csökkenti majd az illetéket.

A bankokat ez nem hatotta meg, ha vannak is csomag alapú számlák, azok általában csak korlátozott számú díjmentes átutalást tartalmaznak, illetve a 20 ezer forint alatti – vagyis tranzakciós illetékmentességet élvező – tranzakciókat teszik ingyenessé.

Fogyasztóbarát intézkedés a másodlagos azonosítók bevezetése, de ezen a téren még nagy a homály. A bankközi tranzakciókat lebonyolító Giro Zrt. szabálykönyve alapján másodlagos számlaazonosító lehet bármilyen országhoz tartozó országkódot tartalmazó mobiltelefonszám, adóazonosító jel vagy adószám, továbbá elektronikus levelezési cím.

Hogy ezeknek a regisztrációja hogyan történik majd, egyelőre bankonként változik. Az OTP kondíciós listája a másodlagos azonosító felvétele a bankszámlákhoz egyelőre ingyenes lesz. A hitelintézet a Napi.hu kérdésére válaszolva közölte, az idén még nulla forint a regisztráció díja. A kondíciós listában viszont szerepel egy 500 forintos tétel is, ha úgy dönt a bank, ennyibe fog kerülni a szolgáltatás.

Az OTP kondíciós listája egyelőre azt tartalmazza, hogy a bankfiókokban kell regisztrálni az ilyen azonosítókat, de elképzelhető, hogy más platformokon is elérhető lesz a regisztráció.

Hirdetés
Ez egy folyamatban lévő fejlesztést érintő kérdés, amint a lehetőség elérhetővé válik ügyfeleink számára részletes tájékoztatást fogunk kiadni- írja a napi.hu

Raiffeisennél nem kell bankfiókba menni, a másodlagos azonosítókat az elektronikus banki csatornákon lehet majd regisztrálni.

CIB-nél díjmentes a lakossági ügyfelek számára az ilyen azonosítók regisztrációja, módosítása és törlése is, egyelőre csak a bankfiókokban lehet majd ezeket felvetetni, de a bank azt tervezi, a jövőben az elektronikus felületen is be lehet majd jegyezni ezeket az adatokat.

K&H egyelőre nem ad ki információt arról, mennyibe kerül majd náluk a számlaszámot kiváltó azonosító bejegyzése, de a regisztrációt az elektronikus felületeken éppúgy el lehet majd végezni, mint a fiókokban.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!