Világ

BBC: külföldi hatalom keze lehet abban, hogy Trump ekkorát bukott

Irán szándékosan húzhatta el a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, hogy gyengítsék Donald Trump elnök hatalmát – írta meg a BBC.

A brit lap emlékeztet: az egyik fő oka a republikánusok bukásának az időközi választáson az iráni háború volt, pontosabban az, hogy az elhúzódó konfliktus miatt az egekbe szöktek a benzinárak és a fogyasztói infláció.

A BBC rávilágít:

több iráni tisztviselő is beszélt arról, teljesen nyíltan, az iráni állami tévén, hogy szándékosan húzzák el az amerikaiakkal folytatott tárgyalásokat, hogy minél nagyobb gazdasági kárt okozzanak a magas olajárakkal és gyengítsék Trump elnök mozgásterét.

A lap emlékeztet: Irán okozta Jimmy Carter elnök választási bukását is az 1980-as választásokon azzal, hogy 444 napig amerikai túszokat tartottak fogva Teheránban, akiket el is engedtek egyből a választás másnapján.

A britek szerint Teherán abban reménykedik most, hogy Trump katonai mozgásterét korlátozni fogja a demokrata többségű Kongresszus, az elnök nem fog tudni újabb átfogó támadást indítani a perzsa állam ellen.

A BBC ugyanakkor megjegyzi: erre a Kongresszusnak nincs közvetlen eszköze, hiszen Trump a haderő főparancsnoka, maximum a katonai költségvetést tudják megnyesni és egyes elnöki döntéseket tudnak jogi úton megtámadni.

});
loading...
no_div: false });
error: Content is protected !!