Tech

Beismerték: Magyarországon is beindult a HAARP?

Hirdetés

Tavasztól Magyarország leigázza a jégesőt. Kicsit belenyúlunk az időjárásba, de nyugi, mindenki jól fog vele járni, méghozzá évi több tízmilliárd forint erejéig.

Legalábbis így szól az ígéret.

Sci-finek hangzik?

Nem az, de annyira nem, hogy valójában már 25 éve zajlik a tesztüzem a Dél-Dunántúlon. De mi köze ennek az egésznek Kurt Vonneguthoz?

2018 májusában indult az országos jégkármérséklő rendszer, amivel a magyar mezőgazdaság évi több tízmilliárd forintot spórol meg – jelentette be a Miniszterelnökség illetékes államtitkára. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy országszerte 984 darab generátort telepítettek és telepítenek még, amelyek ezüst-jodidot párologtatnak a levegőbe, megelőzve ezzel a jégesőket és azzal a jégkárokat is. A vegyszer meg leesik az esővel, aztán simán felszívódik a talajban.

Hirdetés

Meredeken hangzik, ugye?

Ez maga a HAARP megvalósulása lenne, azaz az éghajlatmanipulációs fegyver egy változata? Sokan gondolják így.

A Bloomberg összefoglalója szerint 52 országban foglalkoznak ilyesmivel; a legnagyobb szereplő Kína, ahol államilag koordinált az esőcsinálás, és százmilliókat költenek arra, hogy a mezőgazdaságot támogassák az így előidézett öntözéssel, illetve a nagyvárosok katasztrofálisan agyonszennyezett levegőjét mossák ki néha egy kiadós esővel.

Bár már vagy fél évszázada használják, a tudósok a mai napig vitatkoznak azon, valójában milyen hatásfokkal működik a mesterséges esőfakasztás, de ahhoz már elég statisztika gyűlt össze, hogy kijelentsük: igen, működik. Az ezüst-jodidot általában repülőről szórják a felhőbe, vagy rakétával lövik bele. Magyarországon utóbbit használták a hatvanas évektől kezdve több-kevesebb sikerrel egészen 1990-ig, amikor a rendszert üzemeltető Állami Biztosító megszűnt, és azzal a jégmentesítés is leállt.

Sokak szerint évek óta titokban zajlottak különféle éghajlatmanipulációs projektek. Ezek során vegyi permetezéssel szórtak különféle vegyszereket a levegőbe, ezek pedig az időjárásra nagymértékben hatással vannak.

Hirdetés

Sokan tartanak tőle, ugyanis az időjárásba való belepiszkálás tragikus hatásokkal, következményekkel járhat.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!