Európa

Bekérették a szlovák külügybe a magyar nagykövetet

Hirdetés

Bekérették a szlovák külügyminisztériumba Magyarország pozsonyi nagykövetét csütörtökön, hogy adjon magyarázatot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai révkomáromi látogatására – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Szijjártó Péter Révkomáromban, miután szlovákiai magyar politikusokkal és a helyi polgármesterrel találkozott, azt mondta, hogy eddig nem sikerült biztosítani a kettős állampolgárság lehetőségét Szlovákiában, de remélhetőleg egyszer erre is megszületik a megoldás.

Emellett az idei szlovákiai népszámláláson való részvételre, és azon magyarságuk feltüntetésére kérte a felvidéki magyarokat.

Ivan Korčok szlovák külügyminiszter azt mondta: Szlovákiának érdeke a jó kapcsolatok fenntartása Magyarországgal, de elutasítja a beavatkozást az ország belügyeibe.

“Ez nem megfelelő módja a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésének” – jegyezte meg a révkomáromi tárgyalások kapcsán.

Hirdetés

Pozsony magyarázatot vár Szijjártó Péternek a szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos révkomáromi eljárására – közölte Juraj Tomaga, szlovák külügyi szóvivő.

Szijjártó Péter “a hét végén tárgyalásokat kért tőlem az állampolgársági törvény módosításáról. Ezt határozottan elutasítottam, mert ez kizárólag a mi szlovákiai ügyünk, és arra kértem, tartózkodjon ettől, mivel nálunk még nem zárult le a törvényalkotási folyamat” – írta Ivan Korčok a közösségi hálózaton megjelent bejegyzésében.

Ivan Korčok szerint a probléma 2010 májusában keletkezett, amikor Magyarország olyan törvényt fogadott el, amely “szándékosan etnikai alapon növeli külföldön élő állampolgárainak számát”.

Robert Fico kormánya akkor a magyar lépésre reagálva úgy változtatott a szlovák állampolgársági törvényen, hogy gyakorlatilag megszüntette a kettős állampolgárság intézményét.

Szlovákia most úgy módosította állampolgársági törvényét, hogy aki öt évig egy másik országban él, és felveszi annak állampolgárságát, már nem veszíti el, mint eddig a szlovák állampolgárságát.

Hirdetés

A szlovákiai magyarok politikai vezetői szerint ez a módosítás azonban az ő problémájukat a magyar állampolgárság felvételével nem oldja meg. A szlovákiai magyarok ugyanis nem akarnak elköltözni Magyarországra, de érzelmi kötődéseik miatt igényt tartanak a magyar állampolgárságra.

Korčok szerint a külügyminisztérium a törvénymódosítás során szorosan együttműködött Igor Matovic kormányfővel és Roman Mikulec belügyminiszterrel.

“Úgy tűnik azonban, hogy ez a magyar félnek és Gyimesi György képviselőnek (OLaNO) nem elég. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy minél több szlovákiai magyar vehessen részt a magyarországi választásokon” – mutatott rá a szlovák külügy irányítója.

Korčok szerint Gyimesi, aki Révkomáromban szintén találkozott Szijjártóval, ebben az ügyben megsérti a szlovák kormány programnyilatkozatát is.

A miniszter szerint Gyimesi és Szijjártó szerdán “minden határt átléptek, amikor a törvénymódosításról tárgyaltak”, mert a törvénymódosítás nem képezi a kétoldalú kapcsolatok tárgyát, és Gyimesinek nincs megbízatása ilyen tárgyalásokra.

Hirdetés
Hirdetés

“Szlovákia szuverén állam, és a magyar nemzetiségi kisebbség képviselői a mi állampolgáraink” – mutatott rá Korčok. Ugyanakkor aláhúzta: bízik a szlovákiai magyarok Szlovákia iránti lojalitásában, és tiszteletben tartja büszkeségüket anyanyelvükre és kultúrájukra, amelyet Szlovákia és Magyarország támogatásával ápolnak.

 

Forrás: Magyar Jelen

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!