Belebukott a sok botrányba a NOB vezér
„Legjobb, ha változik a vezetés” – jelentette ki Thomas Bach.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a NOB 142. teljes ülésének záróeseményén jelentette be, hogy mandátuma lejárása után nem indul újra a poszttért – írta meg a Magyar Nemzet. A 70 esztendős Thomas Bach korábban még azt jelezte, hogy a párizsi olimpia után dönt a folytatásról és úgy nyilatkozott, hogy nem zárkózik el tisztségének meghosszabbításától. Bach ugyanakkor hangsúlyozta, hogy hű akar maradni az olimpiai charta előírásaihoz.
Úgy tűnik a botrányokkal terhelt olimpia segített a döntés meghozatalában, ugyanis az elnök a NOB-ülésen már azon a véleményen volt: „legjobb, ha változik a vezetés”.
Botrányok a megnyitón, az ökölvívótornán és a Szajna miatt is
Több botrány is beárnyékolta a 2024-es párizsi olimpiát, az egyik rögtön a megnyitón. Mindemellett nem csak a női ökölvívőtorna genderbotránya – ahol a nőknél két vitatott nemi hovatartozású versenyző is ringbe léphetett – borzolta a kedélyeket, de az olimpiai faluban is akadtak gondok.
A botrányok sora ezekkel nem ért véget, az is óriási felháborodást keltett, hogy a triatlonosokat és a nyílt vízi úszókat a szennyezett Szajna folyóba kényszerítették. Egyik versenyzőnk, a női nyílt vízi úszás 10 kilométeres számában ötödikként zárt Fábián Bettina a kórházban kötött ki.
Thomas Bach 2013-ban váltotta a belga Jacques Rogge-ot a NOB élén. Az ötkarikás charta alapján 12 év után már nem lehetne újraválasztani az elnököt, de tavaly októberben, a mumbai NOB-közgyűlésen több tag a szabályzat megváltoztatását szorgalmazta annak érdekében, hogy Bach 2025 után is elláthassa a tisztségét.
Forrás: Mandiner