Kultúra

Belehalt a bánatba az édesanya, akinek saját férje erőszakolta majd gyilkolta meg hatéves kislányukat

Hirdetés

Anna Zubko hatéves kislányának, Veronikának holttestét 2018 szeptemberében találták meg egy kerítésre felakasztva. A gyermek nyaka köré kedvenc játékát tekerte gyilkosa.

A dél-oroszországi rendőrség minden emberét ráállította az ügyre, hogy mielőbb kiderítsék, ki követte el a borzasztó és kegyetlen gyerekgyilkosságot.

A boncolást követően kiderült, hogy a kislányt halála előtt többször is megerőszakolták. A szálak végül az édesapához, a 28 éves Yaroslav Oleinikovhoz vezettek. Mint kiderült, amíg a családanya dolgozott, a munkanélküli férj szexuálisan bántalmazta, majd megölte a gyermeket.

Amikor a 27 éves édesanya szembesült azzal, hogy mit tett a férfi, akiben eddig vakon megbízott, teljesen összetört, és mély depresszióba zuhant. Állapotán még inkább rontott, amikor másik gyermekét is elvették tőle a nyomozás idejére. A kis Veronika halála után Zubko lebetegedett, de nem kereste fel háziorvosát.

Depressziója miatt szinte az ágyból sem mászott ki. Megfázása azonban a tüdejére húzódott, és olyan súlyos szövődményei lettek, melyek halálosnak bizonyultak. Fél évvel kislánya halála után Zubko elhunyt tüdőelégtelenségben.

Hirdetés

– Csöndes, zárkózott család voltak, a kislányt sem láttam soha a kertben. Nem veszekedtek, nem bántották egymást. Teljesen normális, békés családnak tűntek – mondta az egyik szomszéd, akit teljesen lesokkolt a borzasztó gyermekgyilkosság híre.

Yaroslav Oleinikovra minimum húsz év fegyházbüntetés vár, ha beigazolódik bűnössége.

Forrás: DailyMail

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!