Európa

Berlusconi: Salvini az olasz jobbközép erők új irányítója

Hirdetés

Matteo Salvinit, a Liga vezetőjét nevezte meg az olasz jobbközép erők új irányítójaként Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke pénteken, aki huszonöt év óta először nevezett meg utódot az eddig általa vezetett koalíció élére.

Silvio Berlusconi hangsúlyozta, „a jobbközép vezetője az, aki a legtöbb szavazattal bíró pártot vezeti”. Elmondta: egyértelmű, hogy ha Salvini több mint 30 százalékon áll, akkor ő a vezető.

Megjegyezte, hogy a FI azonban nem azonosul a Ligával, és önálló politikai erő marad.

A felmérések szerint a jobbközép koalícióban a Liga jelenleg 33 százalék körül szerepel, a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) támogatottsága túllépte a 7 százalékot, a FI pedig 6 százalékkal a pártszövetség legkisebb tagjává vált.

Silvio Berlusconi megerősítette, hogy személyesen jelen kíván lenni a Matteo Salvini által meghirdetett kormányellenes tüntetésen, amelyet a Liga, a FdI és a FI közösen tart szombaton Rómában.

Hirdetés
Ez a dolgozó, józan ész vezette Olaszország megmozdulása lesz a kommunistákkal szemben – jelentette ki Berlusconi az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) kormányára utalva. A „lehető legrosszabbnak” nevezte a Giuseppe Conte vezette kormányt.

A most 83 éves Silvio Berlusconi háromszor is volt Olaszország miniszterelnöke; 1994-től 1995-ig, 2001-től 2006-ig, végül pedig 2008 és 2011 között, és az elmúlt 25 évben ő volt az olasz jobbközép politikai erők megkérdőjelezhetetlen vezetője.

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!