Európa

Betelt a pohár, a britek is kidobják az illegális migránsokat

Hirdetés

A jövőben nem maradhatnak Nagy-Britanniában az illegális migránsok, de még a legálisan érkezőket is csak kvóta szerint fogják beengedni a szigetországba – jelentette be kedden Suealla Braverman brit belügyminiszter, aki a készülő törvénytervezetet ismertette.

Az alsóházi képviselő ugyan nem ment bele a számszerű részletekbe, hogy hány embert fognak a jövőben beengedni Nagy-Britanniába, de jól mutatja a zömében konzervatív ország közhangulatát, hogy egy ilyen radikális lépésre szánták rá magukat a brit politikusok.

Ahogy azt Braverman megjegyezte, a jelenleg hatályban lévő, a gyarmatosítás örökségeként is felfogható törvény értelmében

százmillióan lennének jogosultak arra, hogy menedékjogot kérjenek Nagy-Britanniában az egykori kolóniákról.

Ez az elképesztő szám nyilvánvalóan megmutatja a törvény tarthatatlanságát, különösen azt figyelembe véve, hogy az elmúlt három évben 500%-kal nőtt az Európából csónakkal brit területre átkelni próbálók száma.

Hirdetés

Nagy-Britannia ébredése pozitív jelenség, kár, hogy erre csak most került sor, miután kiléptek az Európai Unióból, ahol fontos szövetségesei lehettek volna Magyarországnak az illegális migráció elleni harcban. Mindenesetre jobb későn, mint soha.

Az Európai Parlamentet megrázó korrupciós botrány azt a baloldalt érinti, mely minden követ megmozgatva igyekezett az összes migránst válogatás nélkül beengedni az Unió határain belülre.

Érdekes, hogy amint megszűt Nagy-Britannia uniós tagsága, szinte azonnal változott a migrációs politikája is.

Magyarországon szintén a baloldal kardoskodik az illegális migrációt megállítani hivatott határkerítés lebontásáért, illetve a kormány diszkreditációjáért. Szerencsére a magyar választók pontosan látják, hogy mely politikai erők képviselik saját országuk, és melyek idegen országok (vagy épp magánszemélyek) érdekeit.

A kérdés persze az, hogy milyen hatással lesz a britek döntése Európa többi államára. Azt már látjuk, hogy a német Willkommen-kultur megbukott, ezt maguk a németek is elismerik, noha a választási számokon ez még nem látszik. A svédek is mostanában szembesültek azokkal a problémákkal, melyek az országukat évtizedek óta egyre csak züllesztik, ám eddig következetesen nem vettek tudomást róluk.

Hirdetés

A britekhez hasonló gyarmati örökséget nyögő Franciaországot több terrorcselekmény is megrázta az elmúlt években (akárcsak a többi, migránsok által sűrűn lakott európai nagyvárost), melyek szinte kivétel nélkül migráns hátterű emberekhez kötődtek. A sort hosszan lehetne folytatni, hiszen se szeri, se száma az alkalmazkodni nem akaró migránsok okozta problémáknak Európa nyugati felében.

Vajon mikor jön el az a pont, hogy a válogatás nélküli, jóemberkedés jegyében beengedett afrikai és ázsiai, az európai kultúrát hírből sem ismerő, pláne nem tisztelő embert kiutasítják a nyugati országokból, mert lassan élhetetlenné válnak?

Költői a kérdés, de talán időszerű lenne már feltenni a felsőbbrendű Nyugaton, ahol lassan már nem marad hely az európai szokás szerint élni akaró emberek számára.

piros7es

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!