Kultúra

Betiltanák a CBA reklámot – törvénysértő és túl szexista

Hirdetés

A CBA Piros nevű reklámjának leállítását követeli az Egyenlítő Alapítvány. Úgy vélik, a reklám nyíltan szexista és megsérti a reklámetikai kódexet is.

Tiltakozó állásfoglalást tett közzé az Egyenlítő Alapítvány a CBA nemrég megjelent legújabb, CBA Piros című reklámja ellen, valamint az alapítvány a reklám leállítását követeli, írja az Index.

„Meggyőződésünk, hogy a közösségi médiában megjelenő reklámfilm sértő, szexista és ízléstelen” – írják.

Az Egyenlítő Alapítvány szerint a CBA Piros a Reklámetikai kódexben lefektetett elveket semmibe véve a nőket megalázó, sértő módon ábrázolja.  A filmben szereplő nők egyrészt indokolatlanul, a reklám témájához nem illően vetkőznek, másrészt a szájukba adott „pirossal”, gesztusaikkal  és mozdulataikkal szexuális aktust imitálnak.

Az alapítvány úgy véli: az ilyen fajta kommunikáció káros, rossz hatással van társadalmunkra, a társadalom által elvárt nemi szerepekre. A filmben megjelenő meztelenség öncélú; a reklám témája nem indokolja, hogy szexuális tartalommal, meztelen vagy alig öltözött nők ábrázolásával érje el a célját. Tisztünk felhívni a figyelmet arra, hogy ez a reklám sokakat sérthet, összezavarhatja a fiatalokat és káros hatással lehet a befogadók mentális egészségére.

Hirdetés

Az alapítvány szerint a CBA reklámtörvényt is megsérti, a jogszabály értelmében ugyanis tilos az olyan reklám, amely a gyermekek és a fiatalkorúak szellemi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja, különösen többek között, ha szexualitásra utal.

Heal Edina, az Egyenlítő Alapítvány nevében elmondta:

A reklámalkotóknak nagy felelőssége van abban, hogy társadalmunk tagjai milyen viselkedési normákat látnak és fogadnak el. A reklámok formálják a közízlést és befolyásolják a normákat. Fontos tehát, hogy ne konzerváljanak egyenlőtlen állapotokat, hanem igyekezzenek olyan megoldásokat találni, amelyek a reklámozó gazdasági céljainak is megfelelnek és társadalmilag is felelősek, előremutatóak.

Az alapítók mindezek alapján azt kérik a CBA vezetőségétől, hogy a fentieket megfontolva állítsák le a reklámfilmet, vagy jelentősen módosítsák azt. Az alapítvány felszólítja továbbá az MRSZ-t, a MAKSZ-ot és a Fogyasztóvédelmi Hatóságot, hogy tegyék meg a lépéseket a reklám leállítására, amennyiben a reklámozó nem állítaná le a reklámot a következő napokban.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!