Világ

Biden: elhangzott az első komoly figyelmeztetés

Hirdetés

Boris Johnson brit miniszterelnök kénytelen volt lenyelni, hogy Joe Biden megválasztott amerikai elnök nem őt hívta fel elsőként az európai vezetők közül, pedig országaik kapcsolata állítólag különleges. Ennél csak az érhette rosszabbul, amit a telefonban hallott.

Joe Biden, az Egyesült Államok megválasztott elnöke határozottan figyelmeztette Boris Johnson brit miniszterelnököt, hogy barátságtalan lépésnek tekintené, ha a brexit olyan változata valósulna meg, amely destabilizálná az ír békefolyamatot. Ha így történne, akkor az USA és az Egyesült Királyság különleges kapcsolata „komplikáltabbá válna” a korábbinál – írta a Financial Times a két vezető telefonbeszélgetéséről megszerzett információi alapján.

Biden állítólag meglepte Johnsont azzal, hogy az elnökválasztás után a világ vezetői közül az elsők között hívta fel, ám a megválasztott elnök ezzel a diplomáciai gesztussal is érzékeltetni akarta, milyen fontos mondanivalója van kollégája számára a brexittel kapcsolatban. Arról beszéltek, hogy a brit uniós kilépést úgy kellene végrehajtani, hogy az ne érintse a nagypénteki egyezmény után kialakult ír-északír státus quót – mondta egy kormánytisztviselő a brit üzleti lapnak.

A múlt század végén ez az egyezmény teremtette meg a békét az Ír-szigeten, egyebek mellett azzal, hogy Észak-Írország és az Ír Köztársaság közti határ jelképes, szabadon átjárható. Ezt veszélyezteti, hogy a függetlenné váló Egyesült Királyság más vámrezsimbe kerülhet, mint amelyben az EU-tagállam Írország marad.

Biden korábban azt mondta, hogy szerinte Johnson Donald Trump amerikai elnök pszichológiai és érzelmi klónja. Ezt a megjegyzést nem dicséretnek szánta. Emellett arra figyelmeztetett, hogy ha a brexitnek olyan változata valósul meg, amely aláássa az ír megbékélést, akkor kormánya nem fog szabadkereskedelmi megállapodást kötni az Egyesült Királysággal. A brexiterek egyik fő érve a függetlenség mellett éppen az volt, hogy a szigetország önálló egyezségeket köthet olyan jelentős gazdasági partnereivel, mint az USA.

Hirdetés

A megválasztott amerikai elnök környezetét állítólag felzaklatta, amikor ősszel arról érkezett hír, hogy a brit kormány a tavaly kötött EU-brit válási megállapodást felülíró belső piaci törvényt akar elfogadtatni a londoni parlamenttel. E szerint az Észak-Írországot érintő gazdasági szabályokról Londonban döntenének az EU-val folytatott megelőző konzultáció nélkül, ami lehetetlenné tenné, hogy az ország az EU-s vámunió és egységes piac része maradjon, következésképpen valós határ alakulna ki a két ír állam között.

Brit tisztviselők szerint Biden és Johnson baráti hangulatú 25 perces társalgást folytatott telefonon. Az hogy a hivatalba készülő új elnök az elsők közt akart beszélni a brit kormányfővel, szerintük jó jel, arra utal, hogy Biden jelezni akarta, hogy szoros kapcsolatokat tervez a két ország között.

Az igazsághoz tartozik, hogy a megválasztott elnök először Justin Trudeau-t Kanada miniszterelnökét hívta fel. A Downing streeten állítólag arra számítottak, hogy az első európai hívás a brit miniszterelnöknek szól majd, ám ezt Biden csapata nem erősítette meg. Végül Johnson a negyedik helyre szorult, mert az Fehér Ház következő lakója ábécésorrendben hívott fel négy európai vezetőt (France, Germany, Ireland, UK): Emmanuel Macron francia államfőt, Angela Merkel német kancellárt, Micheál Martin ír miniszterelnököt és őt.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!