Világ

Biden élő tévéadásban adatta be magának a vakcinát

Hirdetés

Joe Biden megválasztott amerikai elnök élő tévéadásban adatta be magának hétfőn a koronavírus elleni vakcina első adagját, kifejezetten azért az egyik elsőként és nyilvánosan, hogy meggyőzze az amerikai közvéleményt az oltóanyag biztonságosságáról.

Biden delaware-i otthonától nem messze, egy newarki kórházban adatta be a Pfizer és a BioNTech cégek közös oltóanyagát. Felesége, Jill Biden órákkal korábban tette meg ezt.

A megválasztott elnök az élő közvetítésben dicsérte Donald Trump elnököt amiatt, hogy a vakcina szétosztásáig sikeresen eljutott az ország, de hozzátette, hogy maga a szétosztás is időigényes lesz, és az amerikaiaknak továbbra is szigorúan be kell tartaniuk a járványügyi szabályokat, korlátozásokat.

Sok kormányzati tisztségviselő is az elsők között van az országban, aki megkapja vagy már meg is kapta az oltást.

Ők is nyilvánosan tették, hogy a vakcina minél szélesebb körű beadatására buzdítsák az amerikaiakat, demonstrálják biztonságosságát.

Hirdetés

Trump még csak konzultál orvosaival arról, hogy mikor adassa be magának az oltást – közölte a Fehér Ház, amely hozzátette, hogy az elnök azért sem az elsők között akar lenni, mert elsőbbséget akar adni a legkiszolgáltatottabbaknak.

Trump októberben már elkapta a koronavírust, kórházban is volt miatta, és többféle gyógyszerrel kezelték, köztük egy kísérleti antitestkészítménnyel és remdesivirrel.

Meggyőződése szerint az antitestkészítménynek köszönheti gyors felépülését. Az amerikai közegészségügyi és járványügyi hivatal ajánlása szerint azonban annak, akit ilyennel kezelnek, 90 napig nem szabad beadni a vakcinát, nehogy a két szer kölcsönhatásba kerüljön egymással.

Más szakértők viszont azt ajánlották az elnöknek, hogy haladéktalanul oltassa be magát.

Forrás: 888

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!