Világ

Biden legelső kongresszusi beszéde: megfenyegette Putyint és keblére ölelte a migránsokat

Hirdetés

Joe Biden elnök megtartotta legelső beszédét a kongresszus előtt. Az országértékelő, vagyis az „Unió állapotáról szóló” beszéd hagyományosan az amerikai politika egyik méltóságteljes eseménye.

Biden beszélt a beadott 220 millió koronavírus elleni vakcináról, amely szerinte „messze meghaladja” a január 20-án kitűzött 100 milliós célt. Emellett felszólította a lakosságot, hogy oltassák be magukat – számolt be az MTI.

Szó esett még az Amerikai Foglalkoztatási Tervről, melynek keretén belül „emberek millióinak fognak segíteni abban, hogy visszatérhessenek a munkahelyükre, és a tervezett munkahelyek közel 90 százaléka nem igényel majd főiskolai végzettséget.”

A környezetvédelmi tervek részleteiről Biden bejelentette, hogy 500 ezer elektromos töltőállomást telepítenek az autópályák mentén, a gazdák takarónövényeket ültetnek majd, hogy így csökkentsék a levegőben lévő szén-dioxidot.

Beszédében felszólította az Országos Egészségügyi Központot (NIH), hozzanak létre olyan kutatási központot, amelynek célja, hogy áttöréseket érjenek el az olyan betegségekkel szemben, mint például a daganatos megbetegedések, az Alzheimer-kór, vagy a cukorbetegség. „Vessünk véget a ráknak!” – hangzott el az elnöktől.

Hirdetés

Oroszországgal kapcsolatban Biden megjegyezte:

„Putyin elnöknek egyértelművé tettem, hogy bár nem törekszünk a feszültség súlyosbítására, de cselekedeteiknek következményei lesznek, ha igaznak bizonyulnak”

Beszédében a bevándorlást nélkülözhetetlennek nevezte az Egyesült Államok szempontjából, és felszólította a törvényhozókat, tegyenek lépéseket annak a „számtalan embernek” az ügyében” akik állampolgárságra vágynak. 

Több mint egy órás beszédének végén a január 6-i Capitolium elleni támadást egzisztenciális válságnak nevezte, amely „próbára tette a demokráciát.”

„Csak annyit kérek, hogy tegyük meg a magunkét mindannyian. Az autokraták nem fogják megnyerni a jövőt. Mi fogjuk. Amerika fogja megnyerni” – fogalmazott az Egyesült Államok elnöke.

Hirdetés

Forrás: vadhajtások

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!