Világ

Biden önmagát is alig találta meg, miután beszédet tartott Greensboróban

Hirdetés

Joe Biden csütörtökön az észak-karolinai A&T Állami Egyetemen, Greensboróban tartott beszédet a „Jobb Amerika építése” tervéről valamint az Innovációs Törvényről.

Miután befejezte a beszédét, ami egyébként önmagában is elég “érdekesre” sikerült, hátat fordított a közönségnek, majd kezét nyújtotta a semminek. Nagyon úgy tűnt, hogy a háta mögött keresi azokat az embereket, akik majd a beszéde után gratulálnak neki.

Meglehetősen érdekes pillanat volt ez, ami újra megerősíti azt, hogy az amerikai elnök mentálisan valóban alkalmatlan feladata ellátására. Nem csoda, hogy Obama volt amerikai elnök fehér házi orvosa azonnali lemondásra szólította fel Joe Bident.

A jelenlegi amerikai elnökről egyébként az utóbbi időben egyre több, kétség kívül kínos mozzanat kerül ki a világhálóra, bár ez nem újdonság, hiszen Joe Biden mentális állapotával kapcsolatban már hivatalba lépésének pillanatában is számos szakértő fejezte ki aggályát.

Itt az ominózus videó, amikor az USA 46. elnöke éppen a levegővel kíván kezet fogni, miközben önmagát is keresi, mert úgy tűnik, mintha egy pillanatra nem tudná hol van.

(hanem szeretnéd végignézni, tekerj 1:16:00-hoz)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!