Európa

Bíróság elé kerül Nicolas Sarkozy

Hirdetés

A francia semmítőszék megerősítette kedden az ügyészség korábbi döntését, miszerint Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek (2007-2012) is bíróság elé kell állnia a további 13 gyanúsítottal együtt a 2012-es elnökválasztási kampány törvénytelen finanszírozása miatt, mert az exelnök és pártja többet költött el a megengedettnél.

Az illegális kampányfinanszírozás egy év börtönbüntetéssel és 3750 eurós pénzbüntetéssel sújtható.

Franciaországban a választási kampányok finanszírozását egy független szervezet, a Kampányszámlák Nemzeti Bizottsága intézi. A testület 2012. decemberben nem hagyta jóvá Nicolas Sarkozy 2012-es kampányának elszámolását, mert a volt államfő 363 ezer euróval (112 millió forinttal) többet költött el a megengedett 22,5 millió eurónál (6,6 milliárd forintnál). Az elutasító döntést az alkotmánytanács jóváhagyta, a volt elnök azóta az összeget büntetéssel együtt befizette az államkasszába.

Az exelnök úgy tekinti, hogy a büntetését már megfizette azzal, hogy visszatérítette a 363 ezer eurót. Ezt követően azonban fény derült arra is, hogy a túlköltekezést a volt államfő pártja kettős könyveléssel próbálta meg fedezni.

Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután egy sajtóbeli leleplezést követően Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának bizonyított túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és kettős könyveléssel próbálta meg fedezni a párt. Az elmúlt években 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. A volt elnök ellen 2016-ban indult eljárás az ügyben.

Hirdetés

A már három éve lezárult vizsgálat szerint 18,5 millió eurót (5,6 milliárd forintot) próbált meg a Köztársaságiak nevű jobboldali párt elődje, az UMP 2012-ben kettős könyveléssel eltüntetni Sarkozy kampányszámláiról. A Bygmalion olyan rendezvényeket is kiszámlázott a pártnak, amelyeket nem rendezett meg.

Az ügyészség eleinte a párt akkori vezetését vizsgálta, de közben kiderült, hogy Nicolas Sarkozy 2012 márciusában annak ellenére sürgetett minél több kampányrendezvényt, hogy a kampányfőnöke, Guillaume Lambert – aki ellen szintén eljárás folyik – jelezte neki: túl fogja lépni a kampányra engedélyezett összeget.

Nicolas Sarkozyt azzal nem vádolják, hogy tudott a csalás részleteiről, de az ügyészség szerint a túlköltekezéssel tisztában volt.

Az ügyben két vizsgálóbíró járt el, az egyik döntött Sarkozy bíróság elé állításáról, a másik nem írta alá a döntést, így azt az exelnök megfellebbezte. A semmítőszék a fellebbezést elutasította, így a volt elnöknek bíróságon kell felelnie.

Nicolas Sarkozy a második volt államfő, akinek büntetőbíróság elé kell állnia az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében. A múlt héten elhunyt Jacques Chirac szintén volt jobboldali elnököt 2011-ben két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, amiért még Párizs főpolgármestereként a városháza költségvetéséből finanszírozta a pártja munkatársait.

Hirdetés

Forrás: atv.hu/MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!