Itthon

Bizonyíték: az európai baloldal finanszírozza a DK-közeli portált

Hirdetés
A Nyugati Fény elnevezésű portálba önti a pénzt az Európai Parlament szocialista frakciója – olvasható a Transzparens Újságírásért Alapítvány tényfeltáró cikkében.

Transzparens Újságírásért Alapítvány elemzői médiamonotorozási programjuk során figyeltek fel rá, hogy a kormánykritikus, DK közeli Nyugati Fényt fizetett hirdetéseken keresztül finanszírozza az S&D (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége).

Az Alapítvány oldalán nyilvánosságra hozott képernyőfelvételeken jól látszik, hogy az Európai Parlament baloldali frakciója célzottan a Nyugati Fényben ad fel politikaihirdetéseket. További érdekesség, hogy a Nyugati Fény kiadója, a Western Light s.r.o eredetileg is külföldön, Szlovákiában került bejegyzésre és papíron továbbra is ott folytat üzleti tevékenységet.

Az Alapítvány szerint problematikus, hogy külföldről, külföldi pénzekkel próbálják befolyásolni a magyar médiahelyzetet és azon keresztül a hazai politikai alakulását. Pláne, hogy egy olyan szerv frakciójától érkezik a pénz, melynek alelnökét nemrég korrupciósvádak alapján tartóztatták le.

Nem ez az első eset az elmúlt hónapokban, hogy a baloldali média finanszírozása mögött felsejlik a külföldi beavatkozás árnya. Nemrégiben járta be a magyar sajtót a hír, hogy a Telex amerikai pénzből indít Akadémiát. A lap ugyanis az Amerikai Külügyminisztérium egyik alosztályától 300 millió forintnyi támogatást kapott erre.

A Transzparens Újságírásért Alapítvány kiemeli, az ilyen jellegű külföldről érkező hirdetések veszélyeztetik a magyar média függetlenségét.

Hirdetés

Mandiner

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!