Világ

Black Lives Matter! – kiáltotta, majd megkéselt egy fehér férfit

Hirdetés

A coloradói rendőrség szerint az afroamerikai férfi Black Lives Matter! felkiáltással késelt meg egy fehér férfit. A tettest gyűlöletből elkövetett emberölési kísérlet vádjával állítják bíróság elé.

Az eset rendhagyónak tekinthető abból a szempontból, hogy jellemzően fehérek által kisebbségi csoportok ellen elkövetett támadásokat szoktak gyűlölet-bűncselekmény vádjával illetni.

Az eset kedden, az East Alameda Avenue és a South Sable Boulevard közelében történt. A 30 éves Steve Sinclair (az elkövető), miután megközelítette áldozatát, a 29 éves Michael Connert, nyíltan kijelentette: „Meg foglak ölni a kutyáddal együtt”.

Conner egy bottal védte magát, miközben megpróbált elszaladni – sikertelenül. A 9News szerint az áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol saját maga mesélte el a történteket.

Miután a rendőrség kiért a helyszínre, Sinclair még mindig kiabált, és azt mondta a rendőröknek: „Én szúrtam le, egy pszichopata vagyok!”.

Hirdetés

Ezt követően nem volt hajlandó a rendőri felszólításnak megfelelően a földre ülni, hanem azt szerette volna, hogy lelőjék a rendőrtisztek.

Sinclairt jelenleg az arapahoe-i börtönben tartják fogva.

Egymást követik a kegyetlen bűncselekmények.

Az elmúlt hetekben számos példa akadt a Black Lives Matter szellemében elkövetett erőszakos bűncselekményekre.

A Kenoshában zajló tüntetések során számtalan brutális támadás történt, például egy idős ember ellen, aki a vandáloktól próbálta megvédeni tulajdonát.

Hirdetés

Portlandben egy férfit fejbe rúgtak és eszméletlenre vertek, miután védelmére kelt valakinek, akit éppen próbáltak kirabolni.

A hét elején három férfi a kocsijából nyitott tüzet Trump-szimpatizánsokra Charlotte megyében.

Múlt héten pedig egy volt önkormányzati tagot – akinek egy Trumpot népszerűsítő tábla volt a kertjében – gyilkoltak meg az otthonában.

Forrás: Summitnews nyomán MNO/vadhajtások

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!