Világ

Bolsonaro a WHO-ból való kilépéssel fenyegetőzik

Hirdetés

Jair Bolsonaro brazil elnök pénteken azzal fenyegetett, hogy kilépteti Brazíliát az Egészségügyi Világszervezetből (WHO), miután az ENSZ-szerv figyelmeztette az egyes országokat a kijárási korlátozások koronavírus-járvány megfékezése előtti feloldásának veszélyeire.

„Figyelmeztetek mindenkit: az Egyesült Államok kilépett a WHO-ból és mi is megvizsgáljuk ezt a lehetőséget. A WHO vagy felhagy azzal, hogy ideológiai alapon működjön, vagy mi is kilépünk. Nekünk nem kell, hogy kívülről megmondják, mit csináljunk az egészségügy terén” – hangoztatta Bolsonaro az elnöki palota bejáratánál újságíróknak adott nyilatkozatában.

Bolsonaro amerikai hivatali partneréhez, Donald Trumphoz hasonlóan a mellékhatásai miatt vitatott hidroxiklorokin nevű malária elleni gyógyszer híve a Covid-19 betegek kezelésében.

Felidézte, hogy a Lancet című tudományos szaklapban megjelent tanulmányt, amely a gyógyszer kockázatait taglalja, visszavonták. „Elég volt Trumpnak megkurtítania a finanszírozást, rögtön meggondolták magukat” – utalt Bolsonaro arra, hogy a tanulmány visszavonását követően a WHO közölte: folytatja a hidroxiklorokin koronavírus elleni alkalmasságával kapcsolatos klinikai vizsgálatokat.

Trump májusban kilátásba helyezte, hogy végleg leállítja a szervezet finanszírozását, ha 30 napon belül nem hajt végre reformokat. Az amerikai finanszírozás 400-500 millió dollár, amely a szervezet teljes költségvetésének mintegy 15 százalékát teszi ki.

Hirdetés

Brazíliában már többen haltak meg koronavírus-fertőzés következtében, mint Olaszországban. A kórnak eddig több mint 35 ezer halálos áldozata van Latin-Amerika legnagyobb, 210 milliós lakosú országában, s csaknem 645 ezer embert fertőzött meg a vírus.

Ugyanakkor törvényhozók országszerte bírálták az ország radikális jobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki nem bízik a közegészségügyi szakértők véleményében, és a gazdaságnak kárt okozó karanténintézkedések feloldását sürgeti.

A tekintélyes Folha de Sao Paulo című napilap címlapján megjelent vezércikkében arról ír, hogy alig száz nap telt az óta, hogy Bolsonaro aprócska influenzának nevezte az új koronavírus okozta Covid-19 betegséget, amely jelenleg „percenként végez egy brazillal”. „Miközben ön ezt olvassa, még egy brazil vesztette életét a koronavírustól” – olvasható a cikkben.

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!