Európa

Boris Johnson készen áll az újranyitásra: hamarosan enyhítenek Angliában

Hirdetés

Március 8-án kezdődhet a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítése Angliában – közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Johnson egyenes utalást tett arra, hogy a nyitás első lépéseként a diákok visszatérhetnek az iskolákba.

A brit kormányfő hétfő délután tájékoztatja a korlátozások feloldásának menetrendjéről a londoni alsóházat, este pedig sajtóértekezletet tart.

A Downing Street által hétfő hajnalban közzétett előzetes nyilatkozatában Johnson közölte: a terv, amelyet a nap folyamán ismertet, a zárlat óvatos lépésekkel végrehajtandó oldását célozza.

Hangsúlyozta: a kormány mindig is azt tekintette a legfontosabb enyhítési intézkedésnek, hogy a gyerekek visszatérhessenek az iskolákba, mivel ez az oktatás mellett mentális és fizikai jólétük szempontjából is rendkívül fontos.

A brit kormány emellett a legfontosabb feladatok közé sorolja azt is, hogy az emberek biztonságos körülmények között végre találkozhassanak szeretteikkel.

Hirdetés

Boris Johnson kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a korlátozások feloldásának minden egyes lépéséről a rendelkezésre álló legfrissebb adatok alapján születik döntés, és a kormány óvatosan cselekszik majd, nehogy lerombolja a járvány megfékezésében a lakosság áldozatvállalásával elért eddigi eredményeket.

Éppen ezért a brit kormány négy pontból álló kritériumrendszert állított össze, és mind a négy feltételnek a korlátozások enyhítését célzó minden további lépés előtt teljesülnie kell.

Ennek alapján a zárlat feloldásának folyamata akkor haladhat előre, ha az oltási program sikeresen folytatódik, ha a bizonyítékok azt mutatják, hogy a koronavírus elleni vakcinák csökkentik a kórházi kezelésre szorulók és a koronavírus okozta halálozások számát a beoltottak körében, ha az aktuális fertőződési ráták nem fenyegetnek a kórházi kezelésre szoruló betegek számának olyan mértékű megugrásával, amely fenntarthatatlan nyomást gyakorolna az állami egészségügyi szolgálatra (NHS), illetve ha nincs olyan új vírusvariáns, amely alapvető mértékben megváltoztatja a kockázatok megítélését.

A Downing Street hétfői ismertetése szerint jelenleg e négy kritérium mindegyike teljesül, így március 8-án a kormány megteszi az első lépést a korlátozások enyhítése felé.

A londoni miniszterelnöki hivatal szerint azért esett a választás erre az időpontra, mert a brit kormány egyesített oltásügyi bizottságának (JCVI) szakvéleménye szerint addigra már kialakul bizonyos fokú védettség a testület oltási menetrendjében szereplő négy legveszélyeztetettebb lakossági csoportban.

Hirdetés

A JCVI elsőbbségi oltási listájának élén az idősotthonok lakói és gondozóik mellett a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók állnak, majd időrendi sorrendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek.

Az első hivatalos célkitűzés az volt, hogy február 15-ig, vagyis múlt hétfőig a JCVI elsőbbségi listáján szereplő felső négy veszélyeztetettségi csoport mindegyik tagja – 15 millió ember – megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát.

Ez a cél a határidő előtt egy nappal teljesült, és a JCVI szakértői szerint ebben a csoportban a vakcina első dózisának beadása után három héttel, vagyis legkésőbb az első korlátozásenyhítő lépésekre kijelölt márciusi időpontra védettség alakul ki.

Boris Johnson már korábban is hangsúlyozta, hogy óvatos ütemű nyitás lehetséges csak, mivel a kormány eltökélt szándéka az, hogy a korlátozások feloldásához vezető folyamat visszafordíthatatlan legyen, és hogy a január eleje óta tartó jelenlegi országos zárlat – amely a járvány kezdete óta immár a harmadik – legyen az utolsó ilyen korlátozó intézkedés.

MTI

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!