Európa

Boris Johnson Kijev díszpolgára lett

Hirdetés

A kijevi városi tanács a város díszpolgári címét adományozta Boris Johnson volt brit miniszterelnöknek – közölte csütörtökön Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere.

“A KIJEVI TANÁCS JÓVÁHAGYTA A DÖNTÉST, HOGY UKRAJNA NAGY BARÁTJÁNAK, BORIS JOHNSONNAK KIJEV DÍSZPOLGÁRI CÍMET ADOMÁNYOZ” – ÍRTA TELEGRAM-CSATORNÁJÁN.

Klicsko megköszönte a brit politikusnak az országnak nyújtott támogatását is, és elmondta, hogy várja a személyes látogatást, hogy átadja neki a díjat.

Augusztusban Boris Johnson nevével ellátott emléktáblát avattak a kijevi Bátorság sétányon, és az Ukrán Vasutak hűségkártyát adott neki, mint törzsutasnak. Októberben a Lembergi Ivan Franko Nemzeti Egyetem díszdoktori címet adományozott a politikusnak.

Hirdetés

Johnson, miközben Nagy-Britannia miniszterelnökeként szolgált, támogatta Ukrajna aktív fegyverellátását. Emellett javasolta egy nagyszabású kiképzési művelet elindítását az ukrán csapatok számára, amely négyhavonta akár tízezer katona kiképzését is lehetővé teszi.

A brit politikus szeptemberben mondott le miniszterelnöki tisztségéről. Lemondását kormányválság előzte meg az országban – két nap alatt több mint 50 ember, köztük kulcsfontosságú tárcák vezetői távoztak a kabinetből. Kijelentették, hogy nem bíznak Johnsonban.

vadhajtasok

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!