Sport

Bortány a focimeccsen: „gázt a zsidóknak” – kiabálták a drukkerek

Hirdetés

A holland Vitesse szurkolóival szemben emiatt rendőrségi vizsgálat indult…

neokohn beszámolója szerint a  holland De Gelderlander nevű hírportál számolt be elsőként arról, hogy április 14-én antiszemita skandálás tört ki az arnhemi Vitesse és az amszterdami Ajax közötti holland meccs előtt. Az erről készült felvételek azóta bejárták a közösségi médiát is. ‘Hamas Hamas joden aan het gas”

Az eset során a Vitesse szurkolóinak egy csapata kezdett antiszemita rigmusokat kiabálni az Ajax ellen, amit támogatói köre és történelmi háttere miatt gyakran „zsidó csapatként” emlegetnek a köznyelvben – írta az Algemeiner. (Emiatt évek óta a legtöbb rivális szurkolótábor ezeket a rigmusokat kiabálja nekik, most éppen a Vitesse lett felkapva.)

Az Ajax végül 2-1-re győzött a Vitesse ellen, aminek igazgatója megszólalt az incidens kapcsán. „Mélyen elszomorít, hogy a szurkolóknak egy kis csoportja ennyire helytelenül viselkedett” – nyilatkozta Pascal van Wijk a médiának.

Az eset után Ahmed Marcouch, Arnhem polgármestere beszélt Binyomin Jacobs-szal, Hollandia főrabbijával, aki egyben az Európai Zsidó Szövetség (EJA) elnöke és az antiszemitizmus-ellenes bizottság vezetője is. Megállapodtak, hogy személyesen találkoznak a városházán és meghívják a Vitesse csapat vezérszurkolóit is.

Hirdetés

Az eszmecsere gondolata akkor fogalmazódott meg a főrabbiban és a polgármesterben, amikor a botrány után telefonon beszéltek és eldöntötték, hogy egy elítélő nyilatkozat önmagában nem indít el pozitív változásokat, ezért inkább személyes beszélgetéssel próbálják elejét venni annak, hogy a jövőben hasonló botrányra kerüljön sor. Marcoch ezt követően kapcsolatba lépett a csapat vezérszurkolóival, akik elfogadták a meghívást.

“Világos, hogy ezek a rigmusok visszataszítóak és gusztustalanok. Ezek az emberek tudatlanok és egyszerre két irányból támadják a zsidókat: a holokausztot és Izraelt is célba veszik. Természetesen el kell ítélni az ilyesmit, méghozzá a lehető legerősebb szavakkal. Ezt nyilvánvalóan meg is tettük. De ennyi nem elég. Konstruktív ötletekkel, kezdeményezőként kell fellépni. Oktatni és nevelni kell, hogy azok, akik azt gondolják, hogy az effajta szurkolás elfogadható, megértsék, hogy mit is mondanak, illetve, hogy milyen kárt és fájdalmat okoznak szavaikkal” – jelentette ki Jacobs főrabbi.

“A polgármester és én, azaz egy muszlim és egy zsidó, tisztában vagyunk a tudatlanságból fakadó előítéletesség veszélyeivel. Azt is tudjuk, hogy az elítélő nyilatkozatokkal csak tovább mélyítjük az árkokat és tovább erősítjük a megosztottságot. Ez senkinek sem szolgálja az érdekeit. A városházi találkozó, melynek megszervezéséért hálás vagyok a polgármesternek, őszinte párbeszédre ad lehetőséget, mely nem lesz könnyű, de legalább megosztjuk egymással a gondolatainkat. Ez elengedhetetlenül szükséges” – tette hozzá.

Forrás: vadhajtások

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!