Európa

Börtönre ítélték Lukasenka legesélyesebb riválisát

Hirdetés

Korrupció vádjával jogerősen tizennégy év börtönbüntetésre és mintegy 57 ezer dollár (kb. 19 millió forint) pénzbírságra ítélte a legfelsőbb bíróság kedden Viktar Babarika volt belarusz ellenzéki elnökjelöltet.

Babarika a tárgyalás során ártatlanságát hangsúlyozta, ügyvédei pedig szintén azt hangoztatták, hogy a Belgrazprombank volt vezetőjét koholt vádakkal állították bíróság elé.

Babarikát tavaly júniusban vették őrizetbe, ő volt az ellenzék legesélyesebb jelöltje az augusztusi elnökválasztásra.

A fehérorosz hatóságok akkor 60 millió dollárt meghaladó értékben elkövetett csalással és pénzmosással vádolták, megakadályozva részvételét a választáson.

Kampányfőnöke, Marija Kalesznyikava ezután Szvjatlana Cihanouszkajának, egy másik bebörtönzött ellenzéki feleségének a csapatához csatlakozott. Cihanouszkajának sikerült indulnia a választáson, és Fehéroroszország történelmében soha nem látott tömegeket mozgósított.

Hirdetés

Az elnökválasztáson végül az országot több mint két évtizede irányító Aljakszandr Lukasenka nyert, a hivatalos, ám az ellenzék által vitatott adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával.

Az ellenzék azt állítja, hogy meghamisították az eredményeket, és Cihanouszkaját tekinti győztesnek. A választásokat követően tömegtüntetések kezdődtek. A tiltakozó megmozdulásokat a biztonsági erők brutálisan leverték, és az ellenzék több meghatározó alakját bebörtönözték.

Forrás: euronews

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!