Tech

Borzalmas jövő vár ránk a Biblia szerint: az Antikrisztus megjelenése, uralma és háborúi

Hirdetés

A Dániel próféta könyvének 11. fejezetében található próféciák több mint 2000 éves időtartamot ölelnek át, Nagy Sándor idejétől kezdve, egészen az eljövendő világdiktátor, az Antikrisztus koráig.

A fejezetben sok rész elég világosan, egyértelműen fogalmaz, például az Antikrisztus jellembeli tulajdonságairól és kormányáról. Ugyanezt nem mondhatjuk el az Antikrisztus által a hatalom megszerzésére indított háborúkról.

Ezekkel kapcsolatban sok minden nem egyértelmű még.

A végső időkről szóló más bibliai próféciákhoz hasonlóan, ezek sem értelmezhetőek addig, amíg időben közelebb nem érünk hozzájuk. Persze találgatni lehet, de vigyáznunk kell, hogy ne legyünk dogmatikusak. Nyitottnak kell lennünk más értelmezésre is, hogy az Úr az idő előrehaladtával felfedhesse előttünk, mi is történik valójában.

Dániel 10. fejezete tulajdonképpen a 11. előkészítése. I

Hirdetés

Időszámításunk előtt 538-ban, Cyrus, a nagy perzsa uralkodó idejében, három hét imádkozás után egy angyali üzenethozó jelent meg Dánielnek. (Dániel 10, 1-6) Jöttem pedig  szólt a hírnök  hogy tudtodra adjam, ami a te népedre az utolsó időkben következik  a végső időben mert a látomás azokra az időkre szól. (Dániel 10, 14)

A látomás végső időkre szóló része a Dániel 11, 21-ben kezdődik: 21 És ennek helyébe egy útálatos áll, akire nem teszik az ország ékességét; hanem alattomban jő, és hízelkedéssel (csellel) jut az országhoz.

Az Antikrisztust itt, egy utálatos személynek ábrázolja a Biblia. Isten így látja őt. A világ nagy része ezen a ponton úgy gondolja majd, hogy az Antikrisztus egy csodálatos személy ? a világ megmentője. Nem egyértelmű azonban mit ért a Biblia az alatt, hogy nem adnak neki rangot. Talán azt jelenti, hogy uralkodik ugyan, de hivatalos cím nélkül. Békével jön, alattomban, ügyes politikai fondorlatokkal. Remek diplomáciai érzékkel jut hatalomhoz.

Dániel 11, 22  Az Antikrisztus első csatája

22-es vers: ?És a beözönlő seregek elárasztatnak az ő orczája előtt és megtöretnek; még egy szövetséges fejedelem is.

Hirdetés

Noha békével jut hatalomhoz, utána viszont erőszakkal győzi le ellenségeit, hogy megerősítse a pozícióját. Ez jelenthet háborút, háborús fenyegetettséget, de a beözönlő seregek kifejezés inkább háborúra enged következtetni.

A szövetséges fejedelem is megtöretik feltehetően azt jelenti, hogy az Antikrisztus is az egyezség része, nem pedig azt, hogy a szövetséget megszegik ekkor. Dániel 9, 26 és 27-ből tudhatjuk, hogy az Antikrisztus egy békeszerződést köt, (lásd lent) így egyértelmű, hogy ő maga a szövetség fejedelme.

23-as vers: Mert mióta barátságot kötött vele, mindig álnok volt. Maroknyi néppel vonul ellene, és győz.

Dániel 9, 26. 27 is úgy említi az Antikrisztust, mint a szövetség fejedelmét, aki megerősíti a szövetséget sokakkal egy héten át (hét éves időszakon át). A szövetség aláírásával veszi kezdetét az Antikrisztus uralkodásának hét éve, aminek végén Jézus visszatér a földre és véget vet a gonosz uralmának, valamint elviszi magával mindazokat, akik elfogadták őt megváltóként. Ez az elragadtatásnak nevezett esemény.

Az Antikrisztus által kötött egyezmény, amolyan békeszerződés félének tűnik, talán a zsidók, keresztények és muzulmánok közötti békés együttélést hivatott megoldani a közel-keleten. Elképzelhető, hogy az Antikrisztus eléri, hogy Jeruzsálem a három világvallás fővárosa legyen, ahol a muzulmánok, keresztények és a zsidók szabadon gyakorolhatják vallásukat. Ez a szövetség lehetővé teszi a zsidóknak, hogy újjáépítsék hajdani templomukat a Mória hegyen, hogy ismét élőáldozatot mutathassanak be Istennek, ami abbamaradt, amikor a rómaiak szétrombolták a templomot i.sz. 70-ben. (A Dániel 11, 31-ben az Antikrisztus megszünteti a mindennapi áldozatot, tehát nyilvánvalóan előtte lehetővé kellett tennie annak visszaállítását, ha később véget vet neki, és az egyezmény lehet ennek egyik eszköze.)

Hirdetés
Hirdetés

Noha az Antikrisztus első csatája a hét évre szóló egyezmény aláírása előtt történik (22, 23-as versek), a Biblia nem részletezi, ki ellen is visel hadat. Ha ez a háború a közel-keleten lesz, és sokan így gondolják, akkor izraeli és amerikai csapatok is valószínűleg részt vesznek benne, hiszen ők vannak jelen a térségben.

Az Antikrisztus csalárdul cselekszik. Ravasz lesz és elhiteti az embereket, hiszen azt olvassuk, hogy kevés néppel győz. Ez jelentheti azt, hogy az Antikrisztust a kisemberek, a szegények juttatják hatalomra, de az is elképzelhető, hogy egy maroknyi ember, a globális elit segítségével ragadja magához a hatalmat.

24-es vers: Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek, és az erődök megtámadására is terveket sző egy ideig.

Ez úgy hangzik, mintha szétosztaná a vagyonát, hogy elnyerje az általa leigázott országok szegényeinek a szimpátiáját. A 39. versben olvasottak is ezt igazolják: a földet elosztja jutalom gyanánt, valószínűleg a politikai hatalom fejében. Olyat tesz, amit nem cselekedtek sem az ő atyái, sem az ő atyáinak atyái. A történelem során, igen kevesen osztották szét a megszerzett zsákmányt a legyőzöttek között. Ez alól az egyetlen említésre méltó kivétel, a kommunizmus.

Dániel 11, 25. 26 – Az Antikrisztus második háborúja

Az Antikrisztus első katonai ellenfeléről a 25-ös versben olvashatunk. Azután összeszedi erejét és bátorságát, és a déli király ellen vonul nagy haderővel. A déli király is háborúra készül igen nagy és hatalmas haderővel, de nem tud győzni, mert árulást követnek el ellene.

Úgy tűnik, hogy a déli király serege még nagyobb. Ahogyan azt már említettük, ha ez a csata a közel-keleten lesz, akkor az USA és Izrael is érintve lesznek.

26-os vers: Azok teszik tönkre, akik az ő kenyerét eszik. Serege szétszéled, és sokan esnek el halálra sebzetten.

A csata kimenetele megváltozik, amikor a déli királyt saját emberei elárulják, talán éppen az Antikrisztus ravaszsága miatt, amit az előző vers említ.

Ez a háború valószínűleg az egyezmény aláírása után (22-23 vers), de a Nagy Nyomorúság kezdete (három és fél évvel az egyezmény aláírása után), azaz a szerződés megszegése előtt lesz.

27-es vers. Mindkét király rosszat forral. Egy asztalnál ülve hazugságokat beszélnek, de eredménytelenül, mert a vég ideje meg van szabva.

Úgy tűnik, hogy először az Antikrisztus háborút vív a hatalomra jutásért, majd megköti az egyezményt (22-23 vers), végül csatázik a déli királlyal (25-26 vers). Ezt követően békét próbálnak kötni és valószínűleg megerősítik a korábban aláírt egyezményt.

28-as vers: Azután az északi király visszatér országába sok kinccsel. A szent szövetség ellen fordul, és szándékát végrehajtva tér vissza országába.

Az Antikrisztus itt még nem szegi meg az egyezményt, de ezt tervezi, mert a többiek nem tartják be feltételeit.

Dániel 11, 29-31  Az Antikrisztus harmadik háborúja

29-es vers: Egy idő múlva újra a déli ország ellen támad, de másodszor nem olyan eredménnyel, mint először.

Ez megint háborúnak hangzik a következő vers miatt:

30-as vers: Mert kitteus hajók jőnek ellene és megijed, és visszatér és dühöng a szent szövetség ellen és cselekszik ellene; visszatér és ügyel azokra, a kik elhagyják a szent szövetséget.

Ciprus felől, azaz nyugatról érkeznek a hajók.

31-es vers: És seregek állanak fel az ő részéről, és megfertéztetik a szenthelyet, az erősséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító útálatosságot.

Ez egy kulcsfontosságú vers, hiszen a Dániel 9, 27-el együtt elárulják, hogy a hét évre szóló szövetséget, az Antikrisztus három és fél év után megszegi, elfoglalja a hamarosan újjáépülő zsidó templomot, megszünteti a minden napi áldozatot, és felállít valamit, amit a Biblia pusztító utálatosságnak nevez. (Erről a Jelenések könyve 13. fejezetében a fenevad képmásaként is olvashatunk.)

Ötszáz évvel azután, hogy Dániel kapta ezt a próféciát, Jézust tanítványai második eljövetele és a világ vége jeleiről kérdezték. Jézus így válaszolt: Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen… Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. (Máté 24, 3. 15. 21).

Úgy tűnik, hogy három háború előzi meg az egyezmény megszegését. Egy a megkötése előtt robban ki, egy valamikor az első három és fél év során, és a harmadik, közvetlenül a szövetség megszegése előtt, ami végül annak felbontását, végét hozza el.

Zsarnokság és győzelem a Nyomorúság idején

A 32-35-ig tartó versek az utolsó három és fél évről, az egyezmény megszegését követő időszakról beszélnek: És akik gonoszul cselekszenek a szövetség ellen, azokat hitszegésre csábítja hízelkedésekkel; ellenben az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik. És a nép értelmesei sokakat oktatnak, de hullanak fegyver és tűz miatt, fogság és rablás miatt napokig. És miközben elhullanak, megsegíttetnek kicsiny segítséggel, és sokan csatlakoznak hozzájok képmutató beszédekkel (számításból). És elhullanak az értelmesek közül is, hogy megpróbáltassanak, megtisztíttassanak és megfehéríttessenek a vég idejéig; mert a rendelt idő még hátra van.

Noha sokan követik majd az Antikrisztust, lesznek, akik kétségbeesetten keresik majd az igazságot, és azok, akik ismerik Isten igéjét és készek bizonyságot tenni hitükről, milliókat fognak tanítani és bátorítani.

Az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik. Az Ördög és erői mindent megtesznek, hogy megállítsák őket, de Isten igaz gyermekei a végsőkig kitartanak majd.

36 és 37-es versek: És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is vakmerőn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert a mi elhatároztatott, az végre is hajtatik. Nem gondol atyáinak isteneivel, nem gondol az asszonyok kedvenczével (vágyával), és egy istennel sem; hanem mindennek fölibe magasztalja magát.

Az Antikrisztus annyira el lesz telve önmagától, hogy Istennél is nagyobbra tartja majd magát. 2 Thesszalonikabeliek 2, 4 ben olvashatjuk, hogy maga ül be, mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.

Az Istenek istene ellen is vakmerően szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag, mert ami elhatároztatott, végre is hajtatik. A Jelenések könyve 13, 5 arról ír, mennyi ideig tart majd ez az időszak. ?És adaték néki hatalom (a Fenevadnak, az Antikrisztusnak), hogy cselekedjék negyvenkét hónapig (három és fél évig).

38-as vers: Ezek helyett az erődök istenét tiszteli, olyan istent, akit ősei nem ismertek tiszteli arannyal, ezüsttel, drágakővel és egyéb értékes dolgokkal.

Ez az ?erődök istene, jelentheti a fegyverkezést, és az a tény, hogy ezt az istent arannyal és ezüsttel jutalmazza, utalhat a hadi kiadásokra. Ebben nincs semmi új, már Dániel idejében is fontos volt a hadviselés, sokat áldoztak a háború istenének, és már akkor is sokat költöttek a fegyverkezésre és a sereg fenntartására. Ami újdonságnak számít, és csak a jelenkorra jellemző az a nukleáris fegyverek alkalmazása ?az isten, akit nem ismertek az ő atyái.

39. vers: És az erődített városokban így tesz az idegen istenek nevében: aki hódol, annak dicsőségét megsokasítja és sokak felett ad nékik hatalmat; a földet elosztja jutalom gyanánt.

Ez az idegen isten lehet, hogy a Fenevad képe lesz, amiről a Jelenések 13, 14. 15 ír. És elhiteti (az Antikrisztus) a földnek lakosait a jelekkel, amik adatának neki, hogy cselekedje a fenevad előtt, azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevad képét, aki fegyverrel megsebesíttetett vala, és megelevenedett. És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek.

A vers által leírtak arra engednek következtetni, hogy ez a kép, vagy képmás egy szuperszámítógép lehet, ami a világ minden lakosának adatait tartalmazza majd (az adatbázis már tulajdonképpen már elkészült), ami felett az Antikrisztus rendelkezik majd. Ezen keresztül fut majd a világ pénzrendszere, valamennyi tranzakció ennek ellenőrzése alatt áll majd. A rendszerhez a 666-os számnak is köze lesz valamilyen módon.

Jelenések könyve 13, 16-18: ?Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.

Dániel 11, 40-42  Az Antikrisztus negyedik háborúja

40-es vers: De a vég idején összetűz vele a déli király, és mint a forgószél, úgy megy reá az északi király szekerekkel, lovasokkal és sok hajóval, és betör az országokba, elözönli és végigjárja azokat.

Ez a háború a második három és fél év során lesz, a Nagy Nyomorúság idején, talán már egészen a végén, mert, amint azt néhány verssel később olvashatjuk, az Antikrisztus hatalma ekkora már végéhez közeledik. Ez is az Észak királya (az Antikrisztus) és a dél királya (valószínűleg Izrael az USA támogatásával) között zajlik.

Dániel csak számára ismert kifejezéseket használhatott a látomás leírásánál, tankok helyett szekereket, légitámadás helyett forgószelet említ például.

41-es vers: És bemegy a dicső földre, és sokan elesnek; de ezek megszabadulnak az ő kezéből: Edom, Moáb és az Ammon fiainak színe-java.?

Edom, Moáb, és Ammon a mai Jordániában találhatók.

42-es vers: És kezeit az országokra veti, és Egyiptom földe meg nem menekedhetik.

43-as vers: És ura lesz Egyiptom arany- és ezüst-kincseinek és minden drágalátos javainak; líbiabeliek és etiópok lesznek az ő kíséretében.

?Ura lesz az arany és ezüst kincseknek?, arra enged következtetni, hogy nagy gazdasági hatalma lesz, amit a Jelenések könyve 13, 16-18 is megerősít.

?Líbiabeliek és etiópok lesznek a kíséretében.Eszerint ezek az országok követni fogják az Antikrisztust.

Dániel 11, 44  Az Antikrisztus ötödik háborúja

44-es vers: De a keletről és északról jövő hírek megrémítik, ezért kivonul nagy haraggal, elpusztít és kiirt sokakat.

Ez megint úgy hangzik, mint egy újabb háború, vagy esetleg a 40-42 versekben leírt háború folytatása, és valószínűleg a Nyomorúság vége felé történik. Ha ez egy újabb, ötödik háború, a versből úgy hangzik, hogy keleti népek ellen vívja az Antikrisztus.

Északról való hírek, talán egy puccs vagy zavargások hírét jelenti hazájából vagy nézeteltérést Észak-Amerikával.

Kivonul nagy haraggal, hogy elveszessen sokakat. Ez megint háború lehet, talán nukleáris, melynek során az Antikrisztus és szövetségesei elpusztítják Babilont, ahogy a Jelenések könyve 14, 8 és 17, 16 versekben és az egész 18. fejezetben olvashatjuk. Ez a háború valószínűleg közvetlenül Jézus visszatérése és az elragadtatás előtt lesz.

45-ös vers: És felvonja az ő sátor-palotáját a tengerek és a dicső szent hegy között; és végére jut, és senki sem segít rajta.

A dicsőséges hegy a jeruzsálemi Mória hegye. Ez nem azt jelenti, hogy az Antikrisztus ilyen sokáig várt arra, hogy felállítsa főhadiszállását Jeruzsálemben, inkább csak utalás arra, amit három és fél évvel korábban az egyezmény megszegésekor tett, amikor felállította képmását a templomban vagy környékén (Dániel 11, 30. 31) és istennek nyilvánította magát az egész világ előtt, betiltva minden egyéb vallás gyakorlását (2. Thessalonikabeliek 2, 3-4).

És a végére jut és senki sem segíthet rajta. Az Antikrisztus összegyűjti erőit az Armageddon síkságra néző Megiddónál Izrael északi részén az uralmát ellenző országok ellen, uralkodásának legnagyobb csatájára. Ekkor azonban Jézus közbelép, vele minden megváltott gyermeke, hogy közös erővel elpusztítsák az Antikrisztus erőit, a történelem legnagyobb ütközetében, az Armageddoni csatában. (Jelenések 16:12-16, 19:11-21) Ezt végre egy boldog kor követi, az ezer évig tartó millennium. A boldog kezdet!

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!