Tech

Borzalmas szer terjed, egyre többen halnak bele: a heroinnál ötvenszer erősebb

Hirdetés

A morfiumnál százszor, a heroinnál ötvenszer erősebb a hatása.

Az Egyesült Államokban és Kanadában már valóságos népbetegségként tartják számon a fentanil nevű szintetikus drog használatát.

A fentanil elterjedésének okát az olyan nagy hatású fájdalomcsillapítókból korlátlanul kiadott orvosi receptekben látják, mint az Oxikodon, de lebecsülték függőséget okozó erejét. Ugyanakkor nagy mennyiségben elsősorban Mexikóból és Kínából, bizonytalan forrásokból áramlott be, nagy részük internetes megrendelések alapján postán érkezik. Az egészségügyi szakemberek már 2016-ban, még az Obama-kormányzat idején, egyenesen szükségállapot elrendelését követelték, de a hatóságok későn és gyengén reagáltak erre a veszélyre – írja cikkében a Washington Post.

A fentanil áldozatainak száma 2011 óta szinte minden évben megduplázódik, a legsúlyosabb a helyzet az afro-amerikai közösségen belül. 2017-ben 72 ezer amerikai halt meg a fájdalomcsillapító-túladagolás miatt, többen, mint akik közlekedési balesetben, vagy lőfegyverek által vesztették életüket. Naponta csaknem 200-an halnak meg ilyen körülmények között. 2016 óta a fentanil vette át a vezetést a túladagolásos halálok listáján az Egyesült Államokban. A Johns-Hopkins egyetem tanulmánya szerint 1000 páciens közül, akiknek fentanilt írtak fel, csaknem a felének nem lett volna szabad kapnia. A kutatásból az is kiderült, hogy az orvosok egyötöde nem tudta, hogy a fentanil főleg bizonyos rákbetegségekre javallott és simán felírták derékfájásra vagy krónikus fejgörcsökre.

Különösen riasztó az a tavaly decemberben közzétett statisztika, amely a JAMA orvosi szaklapban jelent meg: 1999 és 2016 között 9000 amerikai gyerek és kamasz halt meg receptre felírt gyógyszerek miatt, közülük csak 8000-en 15 és 19 év közöttiek. Mi több, az újszülötteket sem kíméli ez a pusztítás: minden 20 percben születik egy olyan baba, aki a szülők függősége miatt már bizonyos értelemben drogfüggőként születik, ami fejlődésbeli lemaradást, mozgásproblémákat, sőt, a függés iránti hajlamot is vonhatja maga után.

Hirdetés

A fentanil jellegéről, hatásáról, ennek kapcsán a magyarországi droghelyzetről  Demetrovics Zsolt professzor, az ELTE Klinikai pszichológiai és addiktológiai tanszékének vezetője nyilatkozott:

„A fentanil szintetikus opiát. Az ópium az emberiség által az egyik a legősibb idők óta használt szer, és az opiát-származékok ugyancsak régóta jelen vannak az orvostudományban, elsősorban fájdalomcsillapítóként. Ugyanakkor ezek használata korán megjelentek tudatállapot módosító szerként is, majd ezzel összefüggésben az illegális drogpiacon, kezdetben a nyers ópium, később a heroin, majd később a gyógyszerek, szintetikus vagy természetes opiátok, amelyeket a gyógyászatban alkalmaztak, de szintén kikerülhettek a kábítószer-kereskedelembe. Magyarországon hagyományosan nem is annyira a heroin volt népszerű az illegális használatban, hanem inkább a gyógyszerek.

A 80-as, de még a 90-es évek opiát-használatára elsősorban a kodein tartalmú gyógyszerekkel való visszaélés volt jellemző, ami valójában egy köhögés-csillapító gyógyszer. A nyári időszakban viszont előkerült a nyers ópium is, a mák formájában, télen pedig a szárított mákból főzött máktea. A 2000-es évek fordulóján fordulója körül álltak át a magyarországi szerhasználók a heroinra, miután az is elérhetővé vált számukra, majd ezt követően a heroint is lecserélték az új szintetikus drogokra. Ily módon az utóbbi időkben eléggé szétesett és nehezen is követhető a hazai drogpiac. Közben a gyógyszeripar, a morfin szintetizálása óta, folyamatosan kísérletezik, hogy találjon olyan fájdalom-csillapítót, ami hatékonyságban felveszi a versenyt az opiátokkal, ugyanakkor nem okoz függőséget, de ez értelemszerűen nem sikerül, mert mindegyik ugyanott hat, a központi idegrendszerben. A fentanil is ilyen szer, egy szintetikus fájdalomcsillapító opiát, a heroinnál lényegesen erősebb, vagyis jóval kisebb dózis is hatékony belőle. A tünetek hasonlóak, ez is egy depresszáns hatású szer, ami relaxáló, szorongásoldó, nagyobb adagban euforizáló tüneteket válthat ki. A heroin, a morfium, a kodein, a metadon vagy az oxikodon ilyen hatása között árnyalatnyi kisebb különbségek lehetnek természetesen, akár a hatás hosszában, akár annak minőségében, de a főbb hatásjellemzők nagyon hasonlóak.

A visszaélések mögött, amelyekről a médiában olvashatunk, állhat orvosi használat elszabadulása, vagy eleve illegális drogkereskedelem. Európában egyelőre még nincsenek olyan riasztó jelzések ezzel kapcsolatban, mint Észak-Amerikában. Miután gyógyszerről van szó, nyilvánvalóan nagy az orvosok felelőssége, hogy ezt kiemelt óvatossággal, rövid időre írják fel és csak olyan betegnek, akinek nincs a múltban azonosítható opiát-problémája, sőt lehetőség szerint semmilyen függőségi zavara.

Az a baj, hogy krónikus fájdalmakra nincsen jobb gyógyszer az opiát-származékoknál. A használói közül pedig viszont sokan felismerhetik, hogy nagyobb dózisban fogyasztva élvezeti célokra is alkalmas” – figyelmeztetett dr. Demetrovics Zsolt.

Hirdetés

Egyelőre úgy tűnik, hogy ez a pusztító szer még nem jött be Magyarországra. Ezt erősítette meg több drogambulancia és segélyszolgálat vezetője, köztük a legnagyobb ilyen intézmény, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet drogbeteg gondozó és prevenciós központ főorvosa, dr. Rigó Péter.

„Tudomásunk szerint még kevéssé terjedt el ez a drog Magyarországon. Hozzánk még nem került senki ilyen problémával, de nem tudunk halálesetről, még balesetről sem. A hozzánk járó drogosok elsősorban opiát-fogyasztók, akik a szubsztituciós kezelés miatt keresnek fel minket” – mondta a főorvos, aki szintén úgy vélekedett, hogy az opiátok fogyasztása bizonyos fokig megtorpant nálunk, és azoknak a mellékhatásai inkább a pszichiátrián csapódnak le a drog által okozott zavartság és pszichotikus állapot miatt.

Annyit azonban Rigó doktor elárult, hogy már próbálták náluk felíratni a fentanilt, mivel használják fájdalomcsillapítóként, főleg a rákos betegeknél, de ezt a kérést természetesen elutasították.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!