Világ

Borzalmas tömegszerencsétlenség történt Tajvanon- rengeteg a halott

Hirdetés

Alagútban siklott ki egy személyvonat pénteken Tajvanon, a vasúti rendőrség közleménye szerint legkevesebb 36 halottja és 61 sérültje van a balesetnek. Hetvenkét embert még nem sikerült kiszabadítani a vagonokból.

A vonat Tajtung városába tartott, és a Hualiantól közvetlenül északra lévő alagútban siklott ki. A CNA tajvani állami hírügynökség szerint a szerencsétlenség azután következett be, hogy a vonat nekiütközött egy tehergépkocsinak. Egyes vagonok az alagút falának csapódtak.

A szerelvény nyolc vagonjában több mint 350-en utaztak. Az első négy kocsiból 80-100 embert sikerült kimenteni, de a másik négy deformálódott, és nehezen férnek hozzájuk.

A tűzoltóság korábban közleményében úgy fogalmazott az előzetes vizuális szemle alapján, hogy a balesetet szenvedett szerelvényben sok ember nem mutat életjelet.

A szerencsétlenség egy négynapos, hagyományos helyi ünnep kezdetén történt.

Hirdetés

 

Caj Ing-ven tajvani elnök utasította az illetékes kormányzati szerveket, hogy minden tőlük telhető erőfeszítést tegyenek meg a mentés során.

Három évvel ezelőtt is kisiklott egy vonat Tajvan északkeleti részén, a balesetben 18-an meghaltak, és 175-en megsérültek.

Forrás: hirado.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!