Itthon

Borzalom : a pat­kány­ir­tók nem győ­zik a mun­kát a lakótelepen

Hirdetés

A nyári hő­hul­lám miatt úgy el­sza­po­rod­tak a pat­ká­nyok, hogy hiába irt­ják őket, egyre na­gyobb gon­dot okoz­nak.

Csak Bu­da­pes­ten na­ponta több mint száz be­je­len­tés ér­ke­zik, a pat­kány­ir­tók nem győ­zik a mun­kát, a lakók vi­szont fél­nek és un­do­rod­nak a rág­csá­lók­tól.

Nem gondoltaMolnár Vanda, aki júliusban panaszkodott patkányinvázióra, hogy csak azután jön még a java!

A békásmegyeri édesanya két és fél éves kisfiát féltette a rágcsálóktól, ezért hirdetett küzdelmet ellenük. Mint kiderült, a fővárosban hetekig szünetelt a patkányirtás, épp abban az időben, ami leginkább kedvez a szaporodásuknak, mivel Budapest más cégekre bízta az irtást, mint aki évek óta csinálta.

A régi cég már nem, az új még nem dolgozott, a patkányok pedig szépen elszaporodtak.

Hirdetés

Bár már kétszer is voltak itt irtani, még mindig rengeteg a patkányElőször 30 deka mérget szórtak szét, másodszorra már egy kilót, de a töltés másik fele is tele van lyukakkal.

Az anyuka nap mint nap betemeti a házuk felé eső patkánylyukakat, de már kezd kimerülni a lassan másfél hónapja tartó küzdelemtől.

Nem tudtam, mibe tenyerelek bele. Én csak a kisfiamat akartam biztonságban tudni, nem gondoltam, hogy hónapokon át tartó küzdelem veszi kezdetét– mondta Vanda.

Magánszemélyként a Ripost is felhívta az új patkányirtó céget.  A felvilágosítást adó hölgy azt mondta, még mindig hosszabb a várakozási idő, mint a szerződésben ígért 24 óra, mert rengeteg a munkájuk.

„Rengeteg bejelentést kapunk, kerületeként naponta ötöt-hatot is, így a tervezettnél jóval több, napi 8-10 gépjárművel dolgozunk” – mondta el a Ripostnak Reisinger Mátyás, az új patkányirtó cég, az RNBH Konzorcium vezetője.

Hirdetés

Az elmaradást már pótoltuk, de a helyzet valóban súlyos. A legtöbb patkányt Zuglóból jelentik, egyelőre nem tudjuk, miért.

A nagy meleg és a csapadékos időjárás kedvez a patkányok szaporodási kedvének. Budapesten csökkent a csatornába kerülő víz mennyisége, emiatt is több a száraz rész a csatornában, ami jó élőhelyet biztosít a rágcsálóknak. A harmadik ok, hogy sokan a csatornába öntik az ételmaradékot.”

Sokan nem várnak az ingyenes patkányirtásra, inkább fizetős szolgáltatást vesznek igénybe, csak hogy végre megszabaduljanak a rágcsálóktól.

Forrás: ripost

A kép illusztráció

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!