Európa

Borzasztó állapotok Görögországban: szükségállapotot rendeltek el

Hirdetés

Görögország szükségállapotot hirdetett, mivel az erdőtűz továbbterjedt az Athéntól keletre fekvő városok felé. A helyieket evakuálják, miközben már több mint 60 halálos áldozata van a természeti katasztrófának, hat turista pedig eltűnt. A hatóságok szerint további áldozatokra lehet számítani. Megmutatjuk, hogy mely területek azok, amelyeket most nem ajánlott felkeresni Görögországban.

A magyar Külügyminisztérium honlapján az alábbi közlemény olvasható:

„Görögországban nyaraló magyar honfitársaink az elkövetkező napokban kerüljék el a következő települések környékét: Rafina, Mati, Nea Voutzas, Nea Makri. Amennyiben a szállásuk közelében erdőtűz alakulna ki minden esetben, kövessék a szállásadó által javasolt evakuálási tervet, valamint a katasztrófavédelem utasításait.

A görög katasztrófavédelem telefonszáma: 199.”

Az érintett települések kedvelt turistacélpontok. Az Athéntól mintegy 30 kilométerre fekvő Mati településnél sokan a fellobbanó erdőtüzek elől a tengerpartra menekültek, vagy többen beugrottak a tengerbe, de nem tudtak kiúszni. A helyi katasztrófavédelem, a haditengerészet és helyi halászok igyekeztek a vízbe menekült embereket kihozni a szárazföldre.

Hirdetés

A görög parti őrség közlése szerint Rafina tengerparti városban is voltak halálos áldozatok, és legalább tíz, a lángok elől a tengerre kihajózott külföldi turistának nyoma veszett. Hírügynökségi jelentések szerint a tüzek elérték a város központját, ami több száz embert kényszerített menekülésre a tengerpart felé.

Az Origo telefonon megkereste az athéni magyar nagykövetséget. A konzul megerősítette, hogy bár nőtt a halálos áldozatok száma, magyar turisták nem kerültek veszélybe és eddig magyarok nem kértek segítséget a nagykövetségtől.

A görög hatóságok szerint a mostani tűz a legsúlyosabb 2007 óta, már több százan hagyták el az otthonukat, az áldozatok száma pedig folyamatosan emelkedik, az eltűntek között turisták is vannak. A brit külügyminisztérium felhívta a turisták figyelmét arra, hogy hétfőn és kedden erdőtűzek pusztítottak  Görögország egyes déli vidékein és Athén környékén. Hozzátették, hogy az érintett terület kicsi, de a tűz nagyon komoly károkat okozott.

A Görögországba utazó turisták nagy részét nem fenyegeti veszély, közvetlen veszélyben azok sincsenek, akik Athénban tartózkodnak. Az ABTA (Association of British Travel Agents), a brit utazási irodák szövetsége szerint előfordul, hogy az athéni Eleftherios Venizelos reptérről máshová irányítják a gépeket, mivel a térséget borító füst miatt rosszak a látási viszonyok.Akiknek tehát a járata az athéni Eleftherios Venizelos reptéren landolna, azoknak mindenképp érdemes előzetes tájékozódni, hogy valóban ott fog-e leszállni a gépük.

A károkat még nem sikerült felmérni, de a tűz jelentős pusztítást okozott. Több mint kétszáz épület semmisült meg és kétszáz autó égett ki. A turisztikai csúcsszezonban a turizmusra is komoly hatást gyakorolhatnak az időről-időre fellobbanó erdőtüzek. Alekszisz Ciprasz görög kormányfő háromnapos gyászt hirdetett ki.

Hirdetés

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!