Európa

Boszorkányüldözés és összehangolt lejáratókampány zajlik Magyarország ellen

Hirdetés

Többfrontos támadást indítottak az Orbán-kormány ellen az Európai Unióban. Olyan országok vezetői is a magyar jogszabállyal vannak elfoglalva, ahol a százezret is meghaladta a koronavírusos betegek száma.

Ismét napirenden az Európai Néppártban a Fidesz kizárása.

Tizenhárom uniós ország – Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország, valamint Svédország – közös közleményben fejezte ki aggodalmát a koronavírus elleni védekezésről szóló magyar törvény miatt szerda este. Az MTI-nek nyilatkozva Varga Judit igazságügyi miniszter hangsúlyozta, a magyar kormány is egyetért azzal, hogy „fenn kell tartanunk és meg kell védenünk a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok értékeit”, s arra szólította a tagállamokat, hogy a közös európai értékeket ne ellentétek szítására használják.

„Nemcsak kritizálják Magyarországot a koronavírus elleni törvény miatt, hanem politikai boszorkányüldözés és összehangolt sajtó lejáratókampány zajlik” – fogalmazott tegnapi videoüzenetében Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Meghökkentőnek nevezte, hogy miközben Nyugat-Euró­páról és Dél-Európa néhány országáról egészen döbbenetes képek érkeznek a vírus pusztításának következményeiről, s a hatóságok mulasztásairól, Magyarországot ismét sikerült „megtalálni”.

A jogszabály az Egyesült Államokban sem maradt visszhang nélkül. James Risch republikánus szenátor például azt kifogásolta, hogy hazánkban „felfüggesztették a parlament működését”. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke tegnap levélben tájékoztatta az amerikai politikust, hogy alighanem szándékosan félrevezették.
Tegnapi brüsszeli sajtótájékoztatóján Ursula von der Leyen, az EB elnöke is aggodalmát fejezte ki a törvénnyel kapcsolatban, s jelezte, az általa vezetett testület megteszi „a szükséges lépéseket”. Hangsúlyozta, a járvány elleni tagállami intézkedéseknek szükségesnek és arányosnak kell lenniük, érvényességüket korlátozni kell. Von der Leyent már a napokban cselekvésre sürgette az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) elnöke, Fernando López Aguilar. Közleménye nem mindenki tetszését nyerte el a szakbizottságban. Nadine Morano, a jobboldali francia Republikánusok EP-képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakbizottság nem szavazott a közleményről, Aguilarnak nem volt felhatalmazása a nevükben beszélni.

Hirdetés

Az EP tegnap még tovább ment. David Sassoli elnök bejelentette, a parlament levélben fordul az Euró­pai Bizottsághoz, s arra kéri, állapítsa meg, a jogszabály elfogadása az uniós szerződés 2. cikkelyének súlyos megsértését jelenti-e, továbbá szükség esetén fontolja meg egy újabb, 7. cikkely szerinti jogállamisági eljárás indítását.

Szégyenletesnek nevezte az EP eljárását a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Maximilian Krah, az Alternatíva Németországnak (AfD) politikusa is.

A jobboldali politikus szerint ha hazánkban kevesebb áldozata lesz a járványnak, az a kormányfő „gyors és erős intézkedéseinek” lesz köszönhető, a kormányt bíráló EP-képviselők pedig „nem tudják elviselni, hogy szerényebb anyagai forrásokkal bíró tagállamok jobb eredményeket produkálnak, ahogy azt sem viselik el, hogy Orbán Viktor bebizonyította, hogy a bevándorlás nem elkerülhetetlen sorsszerűség”. Krah szerint a legfontosabb a politikai akarat az állampolgárok védelmére, a kritikus EP-képviselők pedig „a nyitott határok politikájának rabjai”.

Újból megmutatkoztak az Európai Néppárton (EPP) belüli ellentétek is. Donald Tusk EPP-elnök ismét a Fidesz kizárásának lehetőségét lebegtette meg, napokkal azután, hogy Orbán Viktor levélben fordult a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökéhez, Annegret Kramp-Karrenbauerhez, felhívva a figyelmét, hogy Tusk belpolitikai játszmákra használja a pártcsaládot, s magát a liberális retorikának alávetve megalapozatlan vádakkal illeti a tagpártok demokráciához való viszonyát, ami a jelenlegi krízishelyzetben különösen elfogadhatatlan. „Ez nem játék. Minden tagállamban a polgárok élete forog kockán” – nyomatékosította. Tusknak üzent a Twitteren Janez Janša szlovén néppárti kormányfő is, aki szerint a lengyel politikus jobban tenné, ha inkább orvosi felszereléssel és lélegeztetőgépekkel segítene. A Századvég Alapítvány pedig azt írta tegnapi közleményében: Tusk méltatlanná vált a Néppárt elnöki tisztségére.

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!