Itthon

Botrány a levegőben: lefejelte a légiutas-kísérőt egy magyar fiú

Hirdetés

Komoly verekedés tört ki a Wizz Air hétfő esti Bázel-Budapest járatán- írja az utazomajom.hu.

Állítólag már útközben furcsán viselkedett egy fiatal srác, zargatta a stewardeseket, a barátnőjét pedig azért ültettek előre, mert többször megütötte párját az utazás alatt. A férfi kötekedni kezdett, erről az utasok értesítették a légiutas-kísérőket, akik közül egy férfi próbálta leállítani, megnyugtatni a verekedő srácot, de ő egyre agresszívabb lett, többször lefejelte a légiutas-kísérőt az utas elmondása szerint. Ekkor két másik utas sietett a segítségére, próbálták lefogni, lekötözni a rendbontót, de kiszabadult.

Később úgy tűnt, lenyugodott, de mikor a gép már leszállt újra felugrott a helyéről és őrjöngeni kezdett. Végül egy utas segítségével a kapitánynak sikerült az utas hátára térdelni és így tették mozgásképtelenné.

A személyzet végül rendőrt hívott, akik a férfit leszállították a gépről.

A portál az esetről megkérdezte a Wizz Air-t, a társaság közleményében azt írta:

Hirdetés

2018. október 1-jén a Wizz Air W6 2270 számú, Bázelből Budapestre tartó járatán az egyik utas rendbontóan és erőszakosan viselkedett. A személyzet  – több utas támogatásával –  a kiképzésüknek megfelelően kezelte a helyzetet. Miután a járat leszállt Budapesten, az utast a hatóságok őrizetbe vették. Utasaink és személyzetünk biztonsága elsődleges fontosságú számunkra. A Wizz Air zéró toleranciával kezeli az utasaink és munkatársaink ellen irányuló szóbeli és tettleges erőszakot. Az ügy innentől a rendőrség hatáskörébe tartozik.

Forrás: 24.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!