Sport

Botrány: anális nemi erőszakkal vádolják Cris­ti­ano Ro­naldot

Hirdetés

Mi tör­tént a Las Vegas-i ho­tel­szo­bá­ban? Ki­lenc év után rob­ban a kínos ügy. Hosszas hall­ga­tás után, most elő­ször elő­állt vád­já­val a nő.

Súlyos váddal illeti Cristiano Ronaldót egy amerikai nő. Nem először, de Kathryn Mayorga most – kilenc év múltán – civil bíróságnál tett feljelentést nemi erőszak miatt a portugál labdarúgó ellen – értesült a német Spiegel magazin.

Az ötszörös aranylabdás világsztárról tavaly áprilisban derült ki, hogy azzal vádolták: 2009-ben, Las Vegasban análisan megerőszakolt valakit. Akkor a Spiegel megtudta, hogy CR7 megvásárolta a hallgatását 375 ezer dollárért (80 millió forint) – most azonban állítólagos áldozata már a nevét is felvállalva újra támadásba lendült.

A most 34 éves Mayorga nyíltan beszélt a hotelszobában történtekről. Szerinte, miután megtörtént az aktus, C. Ronaldo megkérdezte tőle, voltak-e fájdalmai, majd valahogy így szólt:

Kilencvenkilenc százalékig jó fiú vagyok, nem tudom, mi van ezzel az egy százalékkal.

Hirdetés

A Real Madridtól idén a Juventushoz igazolt futballista tagadja az erőszak vádját, szerinte a nő nem ellenkezett.

Mayorga ügyvédje szerint viszont egy dokumentum alapján egyszer már elismerte, hogy áldozata (?) „többször nemet és álljt mondott”.

Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!