Itthon

Botrány az uszodában: egy mutogatós férfi után nyomoz a rendőrség

Hirdetés

Egy hatvanas éveiben járó férfi ellen próbálnak fellépni az egyik Fejér megyei uszodában. A rendőrség nyomoz.

A kálvária egy hónapja kezdődött, amikor az egyik anyuka hajat szárítani vitte az egyik osztályhoz tartozó gyerekeket az úszás után.

– Szinte rögtön észrevettem, hogy az idős férfi egy miniatűr törölközőben, enyhe harántállásban helyezkedve szárítja a haját. Mindene látszott ott alul. A szemével fürkészte a gyerekeket, látszott, hogy direkt csinálja. Reménykedtem, hogy gyorsan eltűnik, de még húsz perc elteltével is ugyanott állt. Végül a nyolcéves kislányok is kiszúrták, s kuncogásba törtek ki – mesélte a Borsnak az elképesztő történetet az egyik aggódó szülő, aki – miután jelezte az illetékeseknek – egy Facebook-bejegyzésben próbálta felhívni a figyelmet a felháborító jelenségre. Gyorsan kiderült: nem újkeletű a probléma.

– Néhány napja a férfi ugyanott állt, s ugyanazt csinálta, csak egy nagyobb törölköző volt rajta. Sikerült lefotóznom, de a biztonságiaknak már nem sikerült tetten érniük – tette hozzá a szülő, aki állítása szerint már a rendőrökkel is beszélt.

A szülő Facebook-posztjához az üzemeltető nevében érkezett egy hozzászólás:

Hirdetés

„Miután szólt a vendég, az uszodában dolgozó biztonsági őr és az éppen ellenőrzésen ott tartózkodó főrendész azonnal felment az öltözőbe. Sajnos a bejelentőnek nem volt ideje felmenni az őrrel és megmutatni, konkrétan melyik vendég viselkedett illetlenül, ezért nem tudták szembesíteni az illetőt. Biztonsági őr jelenlétében már semmilyen rendkívüli esemény nem történt. Kérjük, hogy hasonló esetben azonnal jelezzék az uszodában dolgozó személyzetnek a problémát, és akkor hathatósan intézkedni tudunk, akár az uszodából történő kitiltással vagy rendőrségi feljelentéssel” – írják.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk: feljelentés vagy bejelentés nem érkezett a kérdéses témában, azonban a nyomozók a közösségi médiában megjelentek alapján szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ismeretlen tettes ellen.

Forrás: blikk/facebook

A kép illusztráció

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!