Itthon

Botrány: több milliárdos csalást derített fel a NAV

Hirdetés
Több milliárd forint kárt okozó csalássorozatot derített föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) segítségével – adta hírül a kamaraonline.hu.

Zámbó Péter, a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese közölte, hogy a NÚSZ Zrt. az adóhatóságnak részletesen elemzett és rendszerezett adatbázisokat küldött, ezekből pedig olyan eseményekre figyeltek föl, amelyeket egymástól függetlennek látszó cégek követtek el, ám valójában egy bűnszervezethez köthetők. Tehergépjárműveiket az adatok alapján sikerült telephelyekhez kötni, majd ezeken keresztül eljutni az elkövetőkhöz.

Az elkövetők legális árut szállítottak fuvarozási szerződéssel, de nem fizették a közterheket és az útdíjat, így csaknem 20 százalékkal olcsóbban tudtak fuvarozni. A 2016-tól 2018-ig be nem fizetett útdíjak utáni bírság eléri a 3,5 milliárd forintot, ennek behajtását a vagyontalan cégek közbeiktatásával lehetetlenítették el. Emellett 129 millió forint áfát, társasági adót és foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékot sem fizettek be.

A 6 hónapos felderítést követően tárgyi és okirati bizonyítékokat foglaltak le, 5 gyanúsítottat hallgattak ki, 16 helyen tartottak házkutatást, megtalálták a bűnszervezet teljes könyvelését és elektronikus levelezését, továbbá lefoglaltak 132 tehergépjárművet, 12 luxusautót és jelentős összegű készpénzt, magyarországi és szlovákiai bankszámlákat zároltak, így a zár alá vett vagyon értéke eléri a félmilliárd forintot. A bíróság két gyanúsítottat házi őrizetbe helyezett, az adóhatóság pedig folytatja a zár alá vehető vagyonelemek felkutatását. Az elkövetők bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt akár 20 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak.

Zámbó Péter közölte egyúttal, a szállítmányozás a szervezett bűnözés elleni küzdelem új célpontja, ehhez hasonlóan pedig új területekre terjesztik ki az ellenőrzést. Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója példaértékűnek nevezte a két szervezet együttműködését és a kapcsolatok bővítését ígérte. Hozzátette egyúttal, hogy a NÚSZ Zrt. célja nem a büntetés, hanem a jogkövetés ösztönzése, de törvényi kötelességük a jogosulatlan úthasználók kiszűrése. Ötéves története alatt a szervezet 1,7 milliárd ellenőrzési eseményt hajtott végre, az állami társaságok és hatóságok munkáját hatalmas adatmennyiséggel támogatja – tette hozzá.

Forrás: MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!