Itthon

Botrányt rendez a Momentum: követelik a patinás gimnázium igazgatójának lemondását

Hirdetés

A Momentum ifjúsági szervezete, a Momentum TizenX aktivistái több helyen tiltakozó üzeneteket fújtak fel a szekszárdi Garay János Gimnázium körüli aszfalton, hogy így tiltakozzanak az igazgatónő Heilmann Józsefné ellen, aki valóságos hadjáratot folytat az iskola egyik volt diákjával szemben.

Heilmann újabban már azért is fegyelmezi a tanulókat, ha olyan posztokat lájkolnak, amelyek szerinte rosszat tesznek a gimnázium hírnevének – írja a hvg a 444.hu cikkére hivatkozva.

„A Momentum ifjúsági szervezete, a Momentum TizenX felszólítja Heilmann Józsefnét, hogy haladéktalanul mondjon le igazgatói pozíciójáról. Úgy véljük, hogy minden diáknak joga van a szabad politikai véleménynyilvánításhoz. Emiatt pedig semmilyen tanár vagy igazgató nem vonhatja felelősségre” – idézi a portál a párt ifjúsági szervezetét.

A szekszárdi Garay János Gimnázium igazgatónője azért vonta felelősségre az egyik diákot, mert a gyanúja szerint a fiú gúnyos, trágár hitleres mémet készített az iskoláról. A tanulónak el kellett hagynia az iskolát, nyomozást indítottak ellene, és a gyámügy augusztusban indította a második védelembe vételi eljárást.

A héten az iskola egyik harmadikos diákja a Facebookon lájkolt egy cikket, amiben az iskolát érte kritika. Heilmann az osztályfőnökkel üzent a lájkolónak és az egész osztálynak, hogy ilyen többet ne forduljon elő. Az iskola egyik aktív, a diákönkormányzatot vezető diákjának ez nem tetszett, és csak azért is lájkolt egy helyi MSZP-s posztot, ami a gimnázium vezetését kritizálta. Az igazgatónő ezután behívatta az irodájába, majd a tanuló végül szüleivel közös elhatározásból úgy döntött, hogy átiratkozik egy másik iskolába. Erre az ügyre utal a momentumosok által aszfaltra fújt dislike-jel.

Hirdetés

Forrás: hvg.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!