Európa

Brüsszel hadat üzen az interneten terjedő antiszemitizmusnak

Hirdetés

„Elsősorban az interneten terjedő zsidógyűlölet miatt az Európai Bizottság új irányt kíván szabni az antiszemitizmus elleni stratégiájának” – hangsúlyozta a brüsszeli testület illetékese.

Katharina von Schnurbein, a bizottság antiszemitizmus-ügyi megbízottja a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy még az idén ismertetni fogják az erre vonatkozó pontos tervezetet. Hozzáfűzte, hogy jelenleg egyeztetések folynak a kérdésben a zsidó közösség képviselőivel is, írja az MTI.

Elsőként a Politico hírportál jelentett a készülő tervezetről.

Schnurbein szerint a „kényesnek nyilvánított internetes tartalmak nem minden esetben illegálisak, mégis egyes emberek radikalizálódásához vezethetnek”. Ezzel összefüggésben azt emlegette, hogy a csaknem két éve Halle városának zsinagógája ellen támadást intézett egy patrióta német fiatal. Nemrég Köln városában is valamiféle „antiszemita támadás” ért egy kipát viselő fiatal férfit.

Az EB június elején elvégzett vizsgálata azt állapította meg, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta 13 szorosára nőtt az antiszemita tartalmak száma bizonyos német nyelvű Twitter-, Facebook-, illetve Telegram-csatornákon. Az összehasonlítás alapját 2020 és 2021 első két hónapja szolgáltatta.

Hirdetés

Az „antiszemitizmus elleni küzdelem és a zsidó hitélet támogatásának stratégiája” Schnurbein szerint fontos ösztönzőt hivatott adni az EU-tagállamoknak ahhoz, hogy végrehajtsák az „internetes uszítás megfékezésére irányuló uniós célkitűzéseket”. Mint mondta, 2018-ban az uniós tagállamok egyetértettek abban, hogy nemzeti stratégiákat dolgoznak ki az antiszemitizmus ellen, ugyanakkor csak három ország tette ezt meg mostanáig.

Forrás: harcunk.info

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!