Európa

Brüsszelben mindent meg lehet úszni, a korrupciós botrányt is

Hirdetés

Veszélyben a nyomozás, mivel a brüsszeli korrupciós botrány gyanúsítottjai az ügyészség ellen fordítják az asztalt – számolt be a brüsszeli korrupciós botrány legújabb fejleményeiről a Politico.

Egy évvel az Európai Parlamentet valaha ért legnagyobb botrány után a korrupciós vizsgálat két legjelentősebb gyanúsítottja teljes körű támadást indított a nyomozás leállítása érdekében.

És a Politico szerint „könnyen lehet, hogy sikerrel járnak”.

Eva Kaili, görög törvényhozó és Francesco Giorgi, az élettársa és korábbi parlamenti asszisztens, a médiának adott interjúkban és bírósági beadványokban azzal vádolta az ügyészeket, hogy rosszul kezelték a nyomozást.

Ugyanis az ügyvédek szerint Pier Antonio Panzeri által a nyomozókkal kötött alku részeként tett vallomásában nem lehet megbízni, a Kailival és Giorgival szemben tanúsított rendőrségi bánásmódot pedig „kínzásnak” nevezték.

Hirdetés

Odáig merészkedtek az ügyvédek, hogy azt állítják, a két jómadár vallomását kényszer hatására szerezték meg, „bármit is nyilatkozott vagy írt Giorgi a fogva tartása során, azt rendkívüli nyomás és aggodalom alatt tette, tekintettel arra, hogy a lánya szülei nélkül maradt”.

Kaili ügyvédjei szerint hideg volt a kisasszony cellájában, nem adtak neki második takarót, a cellában folyton égett a villany, ami miatt nem tudott aludni, nem engedték fürdeni, annak ellenére, hogy épp menstruált. Azt is felemlegették az ügyvédek, hogy nagyon szokatlan, hogy egy Panzerihez hasonló feltételezett vezetőnek alkut ajánlanak fel annak érdekében, hogy vádat emeljenek egy művelet alacsonyabb szintű tagjai ellen, és nem fordítva.

Már az EU is látja, hogy gondok vannak

Mint ismeretes, Kaili korrupció, pénzmosás és bűnszervezetben való részvétel előzetes vádjával néz szembe, miután a rendőrség megállította az apját, amint egy készpénzzel teli bőröndöt vitt ki a lakásából. Giorgi, aki ugyanezekkel a vádakkal néz szembe, kezdetben együttműködött a rendőrséggel,  és elmondta, hogy ő és Panzeri hogyan használták fel a külföldről származó pénzt az Európai Parlamentben hozott döntések befolyásolására.

Az uniós ombudsman szerint a brüsszeli korrupciós botrány „sok uniós polgár szemében aláásta az Európai Parlament hírnevét”, „a jövő évi európai választások előtt a Parlamentnek most meg kell mutatnia, hogy mindent megtesz integritásának és hitelességének megóvása érdekében”.

Mandiner

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!