Brüsszelben nem teljesen azt kapták Magyar Pétertől, amit vártak
Magyar Péter első brüsszeli csúcstalálkozóján egyértelművé tette, hogy Magyarország vissza kíván térni az európai fősodorba és felhagy az automatikus vétópolitikával, ugyanakkor Ukrajna uniós csatlakozásának ütemezésében óvatos álláspontot képviselt. A nyilvánosság figyelmét ugyan főként az ukrán háború kötötte le, a csúcs valódi súlypontja azonban a gazdaságpolitika volt: a Kína okozta versenyképességi kihívás és a 2028–2034 közötti uniós költségvetés körüli viták. A többéves büdzsé kapcsán több nettó befizető tagállam – köztük Németország – nyíltan a kiadások csökkentését követelte, miközben a Bizottság szerint új uniós bevételi források nélkül akár a költségvetés 40 százalékát is le kellene vágni. Magyar Péter számára a következő hónapok igazi próbatétele éppen ez lesz: a kohéziós és agrártámogatásoknál a lehető legtöbb pénzt biztosítani Magyarországnak.
A nemzetközi és a magyar sajtó is főleg úgy keretezte a mostani brüsszeli uniós csúcstalálkozót, hogy Magyar Péter első miniszterelnöki színrelépése a tagállami vezetők között milyen hangnemváltást hozhat az EU-s döntéshozatalban. Erre pedig viszonylag hamar megjött a válasz, ami megfelelt a várakozásoknak: Orbán Viktor konfliktusos diplomáciája után a magyar kormányfő Brüsszelben egyértelművé tette, hogy Magyarország vissza kíván térni az európai fősodorba, nem akar automatikus vétópolitikát folytatni, és a konfliktusok helyett a partnerségre építené kapcsolatait az uniós intézményekkel.
Ugyanakkor már első csúcstalálkozóján látszott, hogy bizonyos stratégiai kérdésekben nem szakad el teljesen elődje örökségétől: Ukrajna uniós csatlakozása ügyében jóval óvatosabb álláspontot és távolságtartóbb képviselt annál, mint amit sokan vártak.
A nyilvánosság figyelmének nagy része az ukrán háborúra, a biztonságpolitikára irányult, miközben a csúcstalálkozó valódi súlypontja valójában a gazdaságpolitika volt. Az Európai Tanács második napján ugyanis két olyan vita került az asztalra, amely meghatározhatja az Európai Unió következő évtizedét:
- az egyik Kína gazdasági szerepe és az európai versenyképesség kérdése,
- a másik pedig a 2028 és 2034 közötti időszakra szóló közös költségvetés (multi-annual financial framework, MFF).
Magyar Péter érkezésekor azt hangsúlyozta, hogy Magyarország nem fogja belpolitikai okokból blokkolni az európai döntéseket. Ez a mondat Brüsszelben egyértelmű üzenetként hatott, hiszen az elmúlt években Magyarország gyakran került a figyelem középpontjába vétói és fenntartásai miatt. Az új miniszterelnök azonban rögtön hozzátette azt is, hogy az ország érdekei továbbra is elsődlegesek maradnak, így a kohéziós politika, az agrártámogatások megvédése fontos lesz a magyar álláspontban.
Ez különösen Ukrajna ügyében mutatkozott meg: a magyar kormány május végén már hozzájárult ahhoz, hogy megnyíljon az ukrán csatlakozási tárgyalások első fejezete, Magyar Péter világossá tette: Budapest nem támogatja automatikusan az összes további tárgyalási klaszter megnyitását. A magyar álláspont szerint a bővítésnek továbbra is teljesítményalapúnak kell maradnia.
Ez a megközelítés lényegesen visszafogottabb ugyan, mint Orbán Viktor korábbi kategorikus ellenállása, de alapvető logikájában nem áll távol attól. Míg a korábbi miniszterelnök nyíltan az ukrán csatlakozás ellen kampányolt, Magyar Péter inkább a folyamat ütemezésével és feltételeivel kapcsolatban fogalmazott meg fenntartásokat,
így más tagállami vezetők mellett az ő kezdeményezésére került ki a Tanács Ukrajnával kapcsolatos megállapításaiból a „gyorsított tagfelvetelnek” értelmezhető mondat.
Igazán parázs vita amiatt alakult ki, hogy Friedrich Merz német kancellár és Emmanuel Macron német kancellár is letámadták António Costát, az Európai Tanács elnökét, hogy a 27 tagállamot képviselő tanácsi elnökként elkezdte felvenni a kapcsolatot, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztessen az ukrajnai háború lezárásáról.
Bár néhány tagállam támogatta Costa kezdeményezését, de a francia–német vezetők erősen bírálták a lépést, amiről aztán órákig tartó vita robbant ki, ami egyszerre szólt az Európai Tanács elnökének szerepéről és mozgásteréről, valamint a béketárgyalás lehetséges menetéről.
Kevésbé figyelték, pedig égetőbb kérdés
A csúcstalálkozó legfontosabb, de a nyilvánosságban kevésbé hangsúlyos témája azonban a világgazdasági verseny volt, az Európai Tanács külön stratégiai vitát tartott a globális makrogazdasági egyensúlytalanságokról, amelynek középpontjában egyértelműen Kína állt.
Az elmúlt hónapokban egyre nagyobb feszültséget okozott az európai fővárosokban az olcsó kínai termékek beáramlása, amely már napi 1 milliárd eurós kereskedelmi deficitet jelent az EU-nak.
Az európai ipar szereplői szerint a kínai túltermelés számos ágazatban – különösen az elektromos járművek, akkumulátorok, napelemek és más zöldtechnológiák területén – olyan versenyelőnyt biztosít a kínai vállalatoknak, amelyet az európai cégek nehezen tudnak ellensúlyozni.
A csúcstalálkozó előtti egyeztetéseken ugyan sikerült politikai konszenzust kialakítani arról, hogy az EU-nak határozottabban kellene fellépnie a problémával szemben, de már a találkozó másnapján láthatóvá váltak a törésvonalak, hogy ezt milyen eszközökkel képzelik el. Több tagállam – élükön Franciaországgal – gyorsabb és keményebb kereskedelempolitikai válaszokat sürget, míg mások óvatosabbak.
A vita egyik legfontosabb szereplője meglepő módon Spanyolország volt: Pedro Sánchez kormánya az utóbbi években jelentős kínai ipari beruházásokat vonzott az országba, ezért Madrid kevésbé lelkes az agresszívabb uniós kereskedelmi eszközök alkalmazásával kapcsolatban. Diplomáciai források szerint
Spanyolország volt az egyetlen tagállam, amely nyíltan figyelmeztetett arra, hogy az EU-nak óvatosan kell bánnia a Pekinggel szembeni szigorítással, miközben ezt a pozíciót előzetesen mindenki Németországtól várta.
Mindez azért fontos, mert az Európai Bizottság jelenleg egyre aktívabban használja az elmúlt években létrehozott új kereskedelemvédelmi eszközöket. A kínai támogatások, az állami segítségek és az európai piacra irányuló export kérdése várhatóan a következő hónapok egyik legfontosabb gazdaságpolitikai vitája lesz, de erről a Portfolio kérdésére Magyar Péter miniszterelnök azt mondta a csúcstalálkozó utáni sajtótájékoztatóján, hogy egyelőre csak vizsgálják az egyensúlytalanságokat és az azokra adható uniós válaszokat.
A pénzosztási vitát októberig tolták
Legalább ennyire jelentős volt azonban a következő többéves uniós költségvetésről, az úgynevezett MFF-ről szóló vita. A háttérben ugyanis már javában zajlik a 2028–2034 közötti pénzügyi keret kialakítása, amely meghatározza majd, mennyi pénz jut kohéziós támogatásokra, agrárpolitikára, versenyképességi programokra, védelemre és Ukrajna támogatására.
A Bizottság korábban mintegy 2000 milliárd eurós költségvetési javaslatot tett le az asztalra még tavaly júliusban, amelyet azóta is erősen bírálnak a tagállamok.
A csúcson pedig egyértelművé vált, hogy a terv komoly ellenállásba ütközik több nettó befizető tagállam részéről.
Friedrich Merz német kancellár a csúcs előtt egyértelműen kijelentette, hogy a számokat csökkenteni kell. Hasonló álláspontot képviselt Ausztria is, míg Svédország egyenesen elfogadhatatlannak nevezte a jelenlegi javaslatot, tehát ismét összeálltak a fukarországok, ahogy a korábbi évek büdzsévitáiban is.
A vita egyik legérdekesebb fejleménye az volt, hogy a tagállamok már nem pusztán a kiadási oldalról beszélnek. Egyre hangsúlyosabbá vált az úgynevezett saját források kérdése, vagyis hogy az EU milyen közvetlen bevételekkel rendelkezzen a jövőben.
A Bizottság szerint az új bevételi források nélkül vagy jelentősen emelni kellene a tagállami befizetéseket, vagy drasztikus kiadáscsökkentésre lenne szükség. Ursula von der Leyen elnök a vezetőknek állítólag azt mondta:
ha nem sikerül megállapodni az új uniós bevételekről, akár a teljes költségvetés 40 százalékát is le kellene vágni. Ez már a kohéziós és agrártámogatásokat is közvetlenül érintené.
A vita technikai szempontból talán legfontosabb fejleménye az volt, hogy a tagállamok már a tárgyalások következő szakaszára készülnek. A soros elnökségi munkában már megjelent az úgynevezett „nego box”, vagyis az a strukturált tárgyalási keret, amelyben a tagállamok a költségvetés legfontosabb politikai kompromisszumait próbálják majd kialakítani.
Ez általában annak a jele, hogy a folyamat belépett a valódi alkufázisba, ez pedig a leköszönő ciprusi elnökség egyik legfontosabb sikere lehet.
A vezetők végül arra kérték a júliusban induló ír elnökséget, hogy októberre álljon elő egy új, átdolgozott tárgyalási kerettel, valamint egy kiegyensúlyozott javaslattal az új saját forrásokra. A cél továbbra is az, hogy még 2026 végéig megszülessen a politikai megállapodás, különben veszélybe kerülhet a 2028 januárjában induló programok zökkenőmentes elindítása.
A magyar álláspont ismertetésénél viszont azt kapták az uniós kormányfők, intézményi vezetők, amit Magyar Pétertől reméltek: az új miniszterelnök nem fenyegette meg az egész MFF-vitát egy vétóval, mint tette azt még Orbán Viktor néhány hónapja.
Magyar Péter számára a téma különösen fontos lesz a következő hónapokban: a csúcs utáni sajtótájékoztatóján azt mondta hogy már 34-35 milliárd eurónál jár az országnak jutó források összege, de további tételeket tárgyalna ki. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy az is a célja, hogy azt a 2 milliárd eurót is visszaszerezze, amelyet az n+2 szabály és a jogállamisági vita rendezetlensége miatt 2025 év végéig elvontak Magyarországtól.
Bár első brüsszeli szereplése elsősorban a politikai normalizációról szólt, a következő hónapokban már nem a hangnem, hanem a pénz kerül a középpontba. Magyarország egyszerre érdekelt a kohéziós és agrártámogatások megőrzésében, az uniós versenyképességi források növelésében és a befizető országok ellenállásának kezelésében. A valódi próbatétel ezért valószínűleg nem az ukrán csatlakozás vagy a szimbolikus politikai viták körül jön majd el, hanem azokon a költségvetési tárgyalásokon, amelyek eldöntik, hogyan néz ki az Európai Unió következő hét éve – és azon belül Magyarország helye.
