Itthon

Brutális emberölés Budapesten

Hirdetés

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az a férfi ellen, aki felgyújtotta hajléktalan társait. Akár 20 évet is kaphat.

A fedél nélküli férfi a vád szerint egy évvel ezelőtt meggyújtotta alvó társai fekhelyét. Az egyik sértett az elszenvedett súlyos fokú égési sérülésekbe a helyszínen belehalt . A két hajléktalan sértett egy IX. kerületi üzlet hátsó részénél lévő beszögellésben alakította ki éjszakai tartózkodási helyét, és a vádlott tavaly november 23-án este ugyancsak az alvóhelyen tartózkodott. A férfi alkoholt fogyasztott, nem sokkal később – a nyomozás során tisztázhatatlan okból és módon – a szintén ittas állapotban lévő, egymáshoz közel alvó sértettek fekvőhelyét meggyújtotta.

Az egyik férfi felébredt és észrevette a tüzet, majd megpróbálta a társát kihúzni az akkorra már lángoló helyről, de a heves tűz miatt ez nem sikerült. A férfi ruhája lángra kapott, és a vádlott által okozott tűz miatt a testfelszínének közel 90 százalékat megégett. Az elszenvedett sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az életét azonnal orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni.

 

Forrás: inforádió

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!