Tech

Brutális hideg: Kanadában még a pingvineket sem engedik ki az egyik állatkertben

Hirdetés

A kemény hideg miatt nem engedik ki a pingvineket a kanadai Calgary Zoo-ban – írta meg a Daily Hive News.

Ezért az egyik látványosságukat, a pingvinsétát ideiglenesen szüneteltetik, de amint az időjárás enyhül, újra lehet találkozni velük a sétányon – ígérték a közleményben.

Míg az antarktiszi császárpingvineknek nem okozna gondot a -60 fok sem, addig a melegebb éghajlathoz szokott királypingvinek a -15 foknál keményebb időben nem érzik jól magukat. Bár a mostani időjárást még elviselnék valószínűleg, az állatkert úgy döntött, hogy inkább nem kísérleteznek, és a biztonságra törekednek.

Az állatkert a honlapján többek között arra is figyelmeztet, hogy a szabadon élő pingvinek életét egyre jobban megnehezíti a tengerek, óceánok hőmérséklet-emelkedése és az éghajlatváltozás. Az ő védelmükben is szorgalmazzák, hogy a látogatók változtassanak szokásaikon, és vásárlásaik során inkább a fenntartható tengeri termékeket válasszák.

A királypingvineka déli tengereken és az Antarktiszt körülvevő szubantarktikus szigeteken honosak. Költőkolóniái a déli szélesség 45 és 55°-a között levő szigeteken vannak. Nagy kolóniái vannak Déli-Georgia szigetén, a Macquarie-szigeten, a Heard- és MacDonald-szigeteken, Marion- és Prinz-Edward-szigeteken, valamint a Kerguelen-szigeteken és a Crozet-szigeteken.

Hirdetés

A madarak tartózkodási helye a költési időszakon kívül nem igazán ismert. Az Antarktiszt körülvevő tengereken töltik a királypingvinek ezt az időszakot. Ilyenkor költési helyüktől jóval északabbra is elkóborolhatnak, láttak már kóborló egyedeket a Dél-afrikai Köztársaság, Ausztrália és Új-Zéland partvidékén is.

A legnagyobb pingvinek közé tartozik, kifejlett példányai a 95 centimétert is elérik. Fekete fejének mind a két oldalán a fültájékon ovális, élénksárga foltja van, amely lefelé és előre keskeny, hátul feketeszegélyű szalagban folytatódik. Hátuk sötét, hasuk világos, ami a vízben megnehezíti, hogy meglássák őket.

A szárazföldön sután mozgó madár, a vízben szinte repül. Több méter mélyre is lemerül halakból álló táplálékáért – írja a Wikipédia.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!