Tech

Brutális katonai technológia – ha rossz kezekbe kerül, nagy baj lesz

Hirdetés

Hátborzongató, hol tart ma a tudomány és a technika.

A hadseregről, pontosabban az amerikai légierő új és egyen titkos technológiájáról nemrég került elő egy videó, melyben bemutatják, hogyan is működik a jövő hadereje.

A jövő háborúit ugyanis már nem mi fogjuk vívni, hanem az általunk – gondolatokkal – vezérelt mikro drónok.

A mesterséges intelligencia óhatatlanul is be lesz vonva a nagy háborúkba, hiszen ezen drónok vezérlését egy ilyen rendszer fogja majd megoldani.

Egyfajta méhrajként működnek, mint egy kollektív organizmus, ahogyan a videón is látható, BÁRMIT pillanatok alatt megsemmisítenek a levegőben, mint ahogyan azt tették a tesztek során is.

Hirdetés

A felvételen is észlelhető, ahogyan ezeket a mikro drónokat a levegőbe dobálják vadászgépekről, majd a drónok aktivizálódnak.

Úgy működnek, mint egy hangyaboly: kollektíven egytelen agyon osztoznak, melyet egy hálózat köz össze. Precízen, gyorsan és kegyetlen pontossággal képesek bármilyen összehangolt támadásra.

William Cooper, biztonsági szakértő szerint ilyenekből áll majd a jövő légi hadereje.

Gyorsak, könnyűek, és olyan sokan vannak, hogy szinte lehetetlen támadást indítani ellenük.

A felvételen pedig hallani, hogy milyen borzalmasan riasztó hangot adnak ki működés közben.

Hirdetés

Sokan amiatt aggódnak, hogyha ez a csúcstechnológia rossz kezekbe kerül, akkor gyakorlatilag el lehetne vele napok alatt foglalni országokat, vagy akár az egész bolygót, megfelelő számú mikro drón haderő esetén.

A világ titkai

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!