Európa

Brutális koronavírus-rekordról érkezett hír a szomszédból

Hirdetés

Csehországban csütörtökön már 1382 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami több mint kétszázzal lépte túl az eddigi legmagasabb napi esetszámot – derült ki az egészségügyi tárca honlapján pénteken reggel megjelent legfrissebb adatokból.

A napi új igazolt fertőzések száma a hét elején lépte túl első ízben az ezret, és azóta folyamatosan emelkedik.

Rekordmagas – 11 178 – az aktív igazolt fertőzöttek száma is. A kórházakban Covid-19-betegséggel jelenleg már 249 személyt kezelnek, akik közül 64 személy állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. Ezek az adatok is egyre magasabbak. Az elhunytak száma 448-ra emelkedett. Mindezek ellenére a fertőzöttek többségénél továbbra is enyhe a betegség lefolyása.

Adam Vojtech egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a romló helyzet alapvetően nem a szeptemberi iskolakezdés következménye. A 15 éven aluli gyerekek jelenleg a fertőzöttek mintegy 7 százalékát teszik ki. Országszerte a járvány következtében mintegy 60 iskolában van korlátozva különböző mértékben a tanítás.
A statisztikák szerint a fertőzöttek mintegy 20-20 százalékát a 25-34, a 35-44, valamint a 45-54 éves korosztályhoz tartozók teszik ki.

Csütörtöktől kezdve a zárt termekben az egész országban kötelező a szájmaszkok viselete. Eddig a maszkokat csak a közösségi közlekedési eszközökön, egészségügyi intézményekben és hivatalokban volt kötelező viselni. A szórakozóhelyeket és a bárokat ezentúl éjfélkor be kell zárni. A higiénikusok tapasztalatai szerint ugyanis ezeken a helyeken gyorsan terjed a fertőzés.

Hirdetés

A kormány szerdán úgy döntött, hogy a leginkább veszélyeztetett, 60 év feletti állampolgároknak az állami tartalékalapból ingyen légzésvédőt (FFP2) és öt szájmaszkot küld.

A járványügyi szakemberek szerint továbbra is Prágában a legrosszabb a helyzet, ahol százezer lakosra jelenleg már több mint 100 fertőzött személy esik. A járványhelyzetet jelző térképen Prága már rózsaszín színnel van jelölve, ami a járvány közösségi terjedését mutatja. Jarmila Rázová országos tisztifőorvos szerint pénteken, amikor felülvizsgálják ezt az úgynevezett szemafor-rendszert, várhatóan három járást is átminősítenek rózsaszínre, míg a járások többsége az eddigi problémamentességet jelző fehér szín helyett zölddé válik, ami a kockázat első szintjét jelzi. A súlyos járványhelyzet piros színnel van jelölve, jelenleg azonban ilyen nincs.

A helyi fertőzésgócok száma meghaladja a másfélszázat. Andrej Babis kormányfő szerdán egyik nyilatkozatában azt mondta, hogy a járvány miatt nehéz ősz vár Csehországra.

Forrás: MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!