Európa

Brutális légicsapást mért Izrael a Gázai övezetre

Hirdetés

Legalább 30 halálos áldozata és több száz sebesültje van a Gázai övezetben az éjszaka folyamán végrehajtott izraeli légicsapásoknak az övezetet irányító Hamász szerdai bejelentése szerint.

Szaláma Marúf, az iszlamisták sajtóközpontjának vezetője azt közölte, találat ért több lakóépületet, gyárat, mecsetet és boltot is.

Mindeközben az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Irodája (OCHA) bejelentette, hogy már több mint 260 ezren menekültek el az otthonaikból az övezetben az izraeli hadsereg a Hamász Izrael ellen indított támadására válaszul adott műveletei nyomán – írja az MTI.

Az emberek közül sokan iskolaépületekben, köztük az ENSZ palesztin menekülteket segélyező közel-keleti hivatala (UNRWA) által az övezetben működtetett 88 iskola valamelyikében húzták meg magukat, mintegy 74 ezren pedig rokonoknál kerestek menedéket vagy templomokban kaptak szállást.

Az OCHA palesztin hatósági forrásokra hivatkozva azt közölte, a légicsapások mostanáig több mint 1000 lakóhelyet semmisítettek meg.

Hirdetés

Felhívta a figyelmet emellett arra is, hogy egyre nehezebb a szükséget szenvedők támogatása.

A Hamász szombaton indított támadást Izrael ellen, a harcokban az izraeli hadsereg szerda reggeli tájékoztatása szerint már több mint 1200 izraeli vesztette életét. A támadásra adott válaszcsapásoknak gázai hivatalos források szerint már legalább 900 halottjuk van.

atv

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!