Európa

Brutálisan megverték a muszlim lányt a szülei, mert keresztény fiút szeret

Hirdetés

Franciaországban egy tizenhét éves boszniai lány szerelemes lett egy húszéves szerb keresztény fiúba. Miután a muszlim család eltiltotta egymástól a fiatalokat, úgy döntöttek, megszöknek otthonról. Kész csoda, hogy nem becsületgyilkosság lett a vége.

A románc Franciaországban, a „szabadság hazájában” jött létre, mégis szomorú vége lett. A boszniai muszlim család két éve vándorolt ki Franciaországba, ahol baráti viszonyba kerültek a szomszédban lakó szerb családdal. A fiatalok így ismerték meg egymást – majd idővel egymásba szerettek, és úgy gondolták, összekötik az életüket.

A lány apja azonban ezt hevesen ellenezte – azzal érvelt, hogy muszlimok nem adják a lányukat keresztény férfihoz.

A szülők először elvették a lány telefonját, hogy semmilyen kapcsolata ne lehessen a szerb fiúval. A fiatalok végül úgy döntöttek, megszöknek. Négy nap után mégis hazatértek. A lányt ezután a muszlim szülők brutálisan megverték, nagybátyja pedig büntetésből leborotválta a haját.

Az eset nagy felháborodást váltott ki Franciaországban, az ügyben még a francia belügyminiszter, Gérard Darmanin is megszólalt, aki mélyen elítélte a boszniai család tettét – közölte a L’Est Républicain.

Hirdetés

A francia hatóságok nyomozást indítottak az ügyben, de egyelőre a boszniai család egyetlen tagját sem tartóztatták le. Nagy szerencse hogy nem lett tragédia az eset vége, ugyanis hasonló esetekben gyakran úgynevezett becsületgyilkosságra kerülhet sor.

Mi a becsületgyilkosság?
A becsületgyilkosság az erőszak egy formája, melyet rendszerint családok férfitagjai követnek el a család nőtagjai sérelmére, akikről úgy gondolják, tetteikkel a család számára becstelenséget hoznak. A Human Rights Watch elemzése szerint az okok általában a következők:
– a család által közvetített házasság visszautasítása
– a nő sérelmére elkövetett nemi erőszak
– a nő által kezdeményezett válás (még erőszakos férj esetén is)
– házasságtörés elkövetése

Az európai rendőrségek együttesen szeretnének fellépni az úgynevezett „becsületgyilkosságok” ellen. A hatóságok célja, hogy egy összeurópai rendőri egységet hozzanak létre a családi ügyekkel összefüggő bűncselekmények felderítése érdekében. A rendőrségeken most újra megnyitják azoknak a – nem ritkán tíz éves – gyilkossági ügyeknek az aktáit, melyekhez török, közel-keleti, ázsiai, arab vagy kelet-európai családokhoz volt köze.

A „becsületgyilkosságok” áldozatainak többségükben nők, akik olyan kapcsolatokat ápoltak, melyek a család szerint becstelenek. Szakértők szerint az ilyen jellegű gyilkosságok száma emelkedik Európában, ugyanakkor az ügyek zöme eleddig többnyire nem jelent meg a nyilvánosság előtt.

Sokszor emlegetik a Fadime nevű lány esetét. A 26 éves kurd származású Fadimét két éve Stockholm közelében lőtték le. A gyanú szerint az apja követte el a gyilkosságot, mégpedig azért, mert a lánynak egy svéd férfivel volt viszonya.

Hirdetés

 

Angliában és Walesben a rendőrség több mint 100 olyan esetet vizsgál meg újra, melyekről azt feltételezik, hogy „becsületgyilkosság” állhat mögötte. Az aktákat megnyitó londoni nyomozók a fővárosban 52 ügyet, míg az ország többi részén összesen 65 esetet vizsgálnak meg újra. Az áldozatok többsége egyébként délkelet-ázsiai nő.

A rendőrség állítása szerint a gyilkosságok egy részét bérgyilkosok hajtották végre, akiket a család bízhatott meg. A hatóságok feltételezik, hogy egyes esetekben „fejvadászok” viszik véghez a bűncselekményt.

A brit rendőrség komolyabban tavaly kezdett el foglalkozni a „becsületgyilkosságokkal”, s ennek eredményeként ítélték el azt a kurd férfit, aki azért ölte meg lánytestvérét, mert az a férfi által helytelenített viszonyt tartott fenn egy illetővel.

Az ázsiai és arab sajtóban rendre olvasni olyan bűncselekményekről, melyek mögött valószínűleg becsületgyilkosság áll. Egy esetben egy jordániai férfi azért lőtte agyon a kórházban unokatestvérét, mert a nő házasságon kívül szült gyermeket. A 25 éves nőt hat lövéssel gyilkolta meg rokona, a csecsemő nem sérült meg az incidensben. Egyes hírek szerint Jordániában csak idén kilenc nőt gyilkoltak meg „becsületbeli ügyek” miatt. Az indiai Mumbaiban idén májusban egy 24 éves fiú szúrta agyon 22 éves testvérét és annak 25 éves férfjét, azért mert a fiú „méltatlannak” ítélte a szerelmespár házasságát. Éppen azon a héten egy másik, házasság helytelenítése miatt elkövetett gyilkosság is történt a nagyvárosban. Pakisztánban szintén komoly problémát jelentenek az ilyen jellegű gyilkosságok: az iszlamabádi parlamenti nő képviselői néhány napja jelentették be, hogy olyan alkotmánykiegészítést szeretnének, mely a lehető legsúlyosabban bünteti a becsületgyilkosságokat. A Human Rights Watch emberjogi szervezet már 2001-ben arra kérte az ENSZ-t, a legkeményebben ítélje el az ilyen bűncselekményeket.

Hirdetés
Hirdetés

Forrás: Ripost

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!