Európa

Barátság nincs, de Csehország rekordmennyiségű kőolajat vásárol Oroszországtól

Hirdetés

Ez 2012 óta nem történt meg: Az Oroszországból származó nyersolaj aránya, amely 2023-ban a Drusba vezetéken keresztül érkezik Csehországba, rekord mértékű lesz. És mindezt annak ellenére, hogy Prága többször is hangsúlyozza, hogy nélkülözni akarja az orosz energiát.

 

Csehországban növekszik az Oroszországból származó nyersolaj felhasználása – állapítja meg a Prague Monitor portál. Az elmúlt hónapokban az orosz nyersolaj aránya a Cseh Köztársaság teljes kőolaj importján belül folyamatosan emelkedett. Mindez az uniós szankciók és a cseh kormánynak az orosz energiaforrásoktól való elszakadási törekvése ellenére történik.

Írja a Prague Monitor:

„Az idei év első felében az országba importált kőolaj mintegy 65 százaléka az orosz Druzsba (Barátság) kőolajvezetéken keresztül érkezett, ami jelentős növekedés a tavalyi 56 százalékhoz és a korábbi évek még alacsonyabb adataihoz képest. Ezt Barbora Putzová, a Mero állami vállalat szóvivője jelentette be a Cseh Hírügynökségnek adott interjújában. Ez azt jelenti, hogy az orosz olaj részesedése a cseh olajimportban 2012 óta a legmagasabb szinten van”.

Hirdetés

A portál szerint ez a tendencia nem elszigetelt eset Csehországban. Szakértők állítólag már nyár óta figyelmeztetnek arra, hogy az uniós finomítók azért próbálnak további nyersolajat szerezni, mert aggódnak „az Ukrajnán keresztül történő nyersolaj tranzit lehetséges zavarai miatt”. Ugyanakkor a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium szóvivője, Vojtech Srnka már korábban kijelentette, hogy az Oroszországból érkező kőolajszállítások azonnali helyettesítése nem lehetséges.

A „druzsba” barátságot jelent. Egykor, amikor az olajvezeték épült, valóban a barátságról volt szó. Olajat szállított a Szovjetunióból Csehszlovákiába, Lengyelországba, Magyarországra és az NDK-ba. Mostanra azonban minden megváltozott. Az Európai Unió, amely ma már mindezeket az országokat magában foglalja, tavaly tilalmat rendelt el az Oroszországból származó kőolajimportra. Csehországnak azonban van egy mentessége, amely lehetővé teszi a Barátság-vezeték használatát olajszállításra – írja a Prague Monitor. Ennek eredményeképpen a Druzsbán keresztül történő kőolajimport egyre növekszik, szankciók ide vagy oda.

A jövőre nézve azonban, egészen pontosan 2025-re Csehország azt tervezi, hogy teljesen megszünteti az orosz olajtól való függőségét – írja a portál. Ezért idén júliusban megkezdődtek a tervezési munkálatok az európai TAL vezeték kapacitásának bővítésére. „A TAL-vezeték az olaszországi Triesztből indul, ahonnan számos országból, főként a Kaszpi- és Fekete-tenger térségéből, az Egyesült Államokból és Afrikából érkezik a kőolaj” – részletezi a Prague Monitor.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!