Európa

Csehországban 50 ezer háztartás van áram nélkül

Hirdetés

Csehországban kedden reggel továbbra is mintegy 50 ezer háztartás volt áram nélkül az országon átvonuló heves és kiadós esővel kísért szélviharok következtében – jelentette a cseh közszolgálati rádió (CR).

Hétfőn délután az áram nélküli háztartások száma meghaladta a 280 ezret.

Mindenütt, ahol lehetséges volt, éjjel is dolgoztunk a hibák elhárításán. A reggeli órákban azonban több régióban ismét erős széllökések voltak, aminek következtében újabb problémák keletkeztek.

Most még mintegy 120 helyen van gond a nagyfeszültségű távvezetékekkel – mondta Sona Holingerová, a Cseh Energetikai Művek szóvivője. A legtöbb nehézséggel Közép- és Kelet-Csehországban kell megküzdeniük.
A heves szélvihar következtében hétfőn Csehországban egy ember meghalt, és legkevesebb 13 megsérült. 

Prága belvárosában le kellett zárni a híres zsidótemetőt is, ugyanis több fa is rádőlt a sírkövekre.

Hirdetés

Az anyagi károk több tízmillió koronára rúgnak (1 cseh korona 13 forintba kerül). 

Az időjárás fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben is, elsősorban a nyugat- és dél-csehországi régiókban. A Cseh Vasutak közleménye szerint kedden reggel még mintegy 30 helyi vonalon szünetelt a közlekedés, főként a sínekre dőlt fák és az elszakadt villanyvezetékek miatt.

Rendőrségi jelentések szerint kedden a cseh autópályák teljes hosszukban mindenütt járhatóak.

A széllökések sebessége hétfőn helyenként meghaladta az óránkénti száz kilométert. A cseh-lengyel határon fekvő Óriáshegység legmagasabb, Snezka nevű hegycsúcsán pedig rekordnak számító, 180 kilométeres szélsebességet mértek.

Forrás: origo

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!