Európa

Dagad a botrány az „Angela Merkel és a menekültek” című film miatt

Hirdetés

A Döntés órái: Angela Merkel és a menekültek című, mintegy másfél órás dokudrámát szeptember negyedikén sugározta a német közszolgálati adó.

A részben eredeti felvételeket, részben játékfilmes elemeket használó alkotás a menekültválság csúcspontján, 2015. szeptember elején játszódik, amikor bevándorlók és menekültek tömegei várakoztak Magyarországon arra, hogy továbbmehessenek Németország irányába.

Az alkotók azt szándékoztak bemutatni, hogyan és miért nyitotta meg előttük a határokat Angela Merkel német kancellár. A film egyes szereplőit (például a kancellárt) ugyan színészek alakítják, a televízió szerint minden a közvetlenül érintett személyek visszaemlékezésein alapszik.

A németországi magyar nagykövet levelében – a többi közt –  felrótta a ZDF-nek, hogy a film „sok eleme nélkülözi az objektivitást és a tényeket”, illetve „etikai és morális normákat megsértő részeket és utalásokat tartalmaz”.

Györkös József hozzáteszi: „realitástól távoli”, a „becsületsértés határát súroló propaganda” Magyarország ellen az elmúlt négy évben sem maradt abba. Egyúttal felajánlja, hogy szívesen elmondja a magyar álláspontot a német közszolgálati adóban vagy más médiumokban.

Hirdetés

A FAZ kommentárjában megjegyzi: a ZDF aligha fog engedni abból a narratívából, hogy 2015. szeptember negyedikén úgy történtek a dolgok, ahogy a film állítja. Az nem hagy kétséget afelől, hogy Merkel döntése pozitív fordulatot hozott.

Így írja a történelmet a közszolgálati adó. Nem kell csodálkozni azon, hogy ez ellen valaki, legyen szó például a magyar nagykövetről, ellenvetését fejezi ki -állapítja meg a FAZ.

A német közszolgálati adó továbbra is azt állítja, hogy korrektül mutatták be az eseményeket a négy évvel ezelőtti migrációs válsághelyzetről szóló filmjükben.

Reagált a ZDF Magyarország németországi nagykövetének, Györkös Józsefnek a nyílt levelére, amelyben a diplomata a többi közt az objektivitás hiányával és a morális normák megsértésével vádolja meg a csatorna által a héten bemutatott „A döntés órái: Angela Merkel és a menekültek” film készítőit.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a közszolgálati adó megerősítette, hogy megkapták a nagykövet levelét.

Meg fogjuk vizsgálni a levelet, és a közeljövőben válaszolunk rá. Biztosak vagyunk abban, hogy a film a történelmi események korrektül mutatta be – közölte a ZDF.

Hirdetés

 

A film egyébként (német nyelven) itt tekinthető meg.

Forrás: Privát bankár

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!